fbpx

Civil Díj 2023: Különdíjat nyert a Szolidáris lakhatás projektünk

2023. május 11-én a „Legnagyobb hatású projekt” döntőjébe jutva vettünk részt a Civil Díj Gálán, melyre az ukrán menekülteket segítő Szolidáris lakhatás projektünket jelölték. A programot az Utcáról Lakásba! Egyesülettel közösen alkottuk meg egy olyan krízishelyzetben, amikor családok ezreinek kellett elhagyniuk otthonukat egyik napról a másikra. Sokan csak egy szatyornyi holmival indultak útnak úgy, hogy nem tudták, hol és mikor találnak legközelebb menedéket.

2022-ben a Habitat for Humanity Magyarország azonnal reagált a háború hírére, és a határra sietve igyekeztünk – főként tárgyi adományokkal – segíteni. Azonban hamar világossá vált, hogy lakhatási civil szervezetként a saját területünkön tudunk majd igazán hathatós segítséget nyújtani az Ukrajnából menekülőknek.

Március 4-én indítottuk el az Utcáról Lakásba! Egyesülettel közös, szolidáris lakásfelajánlásokat közvetítő programunkat, melyben ingatlantulajdonosok üresen álló szobákat, lakásokat ajánlhattak fel a Budapestre menekülő ukrán családoknak. Szolidáris lakhatási projektünk keretein belül összesen 38 családnak segítettünk, ez 113 főt jelent, melyből 46 gyerek.

2022 tavaszának végén már nem érkeztek szolidáris lakásfelajánlások, miközben a menekültek igénye a közép- és hosszútávú szállásra tovább növekedett. Ekkor stratégiát váltottunk, és albérlet-támogatási programot hoztunk létre, mellyel olyan családokat támogatunk, akik Budapesten vagy környékén szerettek volna maradni közép- vagy hosszú távon. A talált menedékből új otthont varázsoltak, ahol újra nyugalomban és biztonságban érezhették magukat. Gyerekeiket iskolába, óvodába íratták, a felnőttek munkát kerestek. Mindezek elérésében pedig végig szociális munkás mentorálta őket, ha a családnak szüksége volt rá.


„Éreznem kell, hogy van egy kis zugom, ahová a saját kis dolgaimat tehetem. Itt végre újra jól érzem magam. Nyugodt vagyok, és végre tudok aludni. Szeretnék itt maradni hosszútávon” – mesélte Lada, aki a szétbombázott Harkivból menekült el mindössze néhány táskával.

A „Legnagyobb hatású projekt” kategóriában döntőbe jutni már önmagában hatalmas megtiszteltetés volt, hiszen egy olyan programmal pályáztunk, amelyet krízishelyzetben, az ULE-val összefogásban a semmiből állítottunk össze, és amellyel a lehető legrövidebb idő alatt minél több embernek szerettünk volna segíteni. A folyamatosan változó és igen bizonytalan körülmények miatt sokszor nem láttunk egy hónapnál előrébb, de azt tudtuk, hogy amíg szükség van rá, addig a menekülőket támogatni szeretnénk.

A kategória díját az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság közös, „Érvénytelen kérdésre érvénytelen válasz” című projektje vihette haza, akiknek ezúton is gratulálunk. A zsűri azonban úgy döntött, hogy az ULE és a Habitat for Humanity Magyarország Szolidáris lakhatás projektje érdemli a Civil Díj 2023 Különdíját.

Balról jobbra: Lampert László, Molnár Zsóka és Hoffer Erik, a Habitat for Humanity Magyarország munkatársai, valamint Krivácsy Balázs, az ULE munkatársa

A díj átadásakor a zsűri kiemelte, azért szavazták meg a különdíjat a Habitat és az ULE Szolidáris lakhatás projektjének, mert egy civil szervezettől elképesztő teljesítmény, hogy a már meglévő, magyar társadalmat segítő projektjei mellett bevállal egy újabbat, amelyet rövid idő alatt épít fel, és amellyel az eddigiek mellett még egy társadalmi csoportért tesz óriási erőfeszítéseket.

A Habitat for Humanity Magyarország ukrán menekülőket támogató projektjének másik fontos ága, hogy további, Ukrajnából menekülőket segítő partnerszervezeteket támogat. Ezeknek a szervezeteknek szintén tárgyi adományokkal és – igencsak szükséges – felújításokkal segítettünk méltó lakhatási körülményeket teremteni a náluk menedékre vagy új otthonra találó menekültek számára. A Habitat Ukrajna Projektjének első egy évének összefoglalóját itt olvashatod.

[Borítókép: Tóth Szilvia // Habitat for Humanity Magyarország]
Kapcsolódó cikkek