fbpx

8.7 millió embert segített tavaly méltó otthonhoz a Habitat

2019. január 10.

Otthonhoz jutott családok, tomboló hurrikánok után újjáépült otthonok, vezetékes víz eldugott afrikai falvakba – ez csak pár példa arra, amit a Habitat for Humanity az elmúlt években azért tett, hogy a világ egy kicsit jobb hely legyen. A már lassan középkorba lépő szervezet a 1976-os megalakulása óta 22 millió embernek segített abban, hogy méltó és megfizethető otthonban élhessen.

A világ 70 országában építő Habitat évek óta egyre több embernek tud segíteni lakhatási körülményeinek javításában a világ körül. Míg az első negyven évben egy Magyarországnyi, 9,8 millió embernek segített, addig az előző két évben ezt megduplázva, már 22 millió felett jár azok száma, akiknek a Habitatnak köszönhetően javult a lakhatási helyzete.

A segítség pedig sokféle lehet, van, hogy természeti katasztrófák, hurrikánok által sújtott térségekben felépülő könnyűszerkezetes házak a trópusokon ugyanúgy a szervezethez tartoznak, mint a vízhálózat kiépítése Afrikában, vagy hőszigetelés a szocializmusból megmaradt, kelet-európai panel házakon.

Felismerve, hogy az adományokból működő programokkal nem lehet mindenkin segíteni, a terepi, közvetlen segítségnyújtás mellett a szervezet szakpolitikai munkát is végez, aminek keretében kutatásokkal és ajánlásokkal veszi rá a döntéshozókat rendszerszintű, akár több tízezer embert érintő változtatásokra.

Az önkéntes segítség elengedhetetlen részét képezik a szervezet munkájának, csak a tavalyi évben 1,4 millió önkéntes dolgozott a szervezettel közösen azért, hogy minden embernek méltó otthona legyen.
Videóösszeállításunkban az elmúlt év legszebb pillanatait mutatjuk be a világ körül:



Kapcsolódó cikkek
PÁLYÁZAT!

PÁLYÁZAT!

Felhívás önkormányzatok számára Országos pályázatot hirdetünk 'Önkormányzatok a lakhatásért' címmel. Azokat az önkormányzatokat szeretnénk díjazni és felhívni eredményeikre a figyelmet, amelyek a 2019/2024-es ciklusban kiemelten...