fbpx

Megint a leginkább rászorulók maradnak ki a segítségnyújtásból

Budapest, 2021. március 29. – Elfogadhatatlannak tartja a Habitat for Humanity Magyarország, hogy az intenzív párbeszéd ellenére a legnagyobb magyarországi energiaszolgáltató, az E.ON Hungária Zrt. a kikapcsolási moratórium időtartama alatt nem teszi elérhetővé az előrefizetős mérőórával rendelkező ügyfelei számára az első hullám idején már alkalmazott vészkódot. Így éppen a legsérülékenyebb háztartások maradhatnak folytonos energiaellátás nélkül. Ezért a Habitat határozottan kéri a kormányt, hogy rendelje el a vészkód bevezetését, valamint energiautalványok biztosításával mérsékelje a vészkód használata alatt keletkező fogyasztói többletköltségeket.

A digitális oktatásról szóló kormánybejelentés nyomán, 2021. március 6-án a hazai energiaszolgáltatók mindegyike kikapcsolási moratóriumot hirdetett. Ez a háztartások többsége számára biztosítja az otthonmaradás alapfeltételeit, a folytonos gáz- és áramellátást. Ugyanakkor a Habitat for Humanity Magyarország már március 5-i közleményében felhívta az energiaszolgáltatók figyelmét, hogy ne feledkezzenek meg arról a több mint 100 ezer fogyasztóról sem, akik előrefizetős fogyasztásmérőt – azaz a feltöltőkártyás mobiltelefonok elvéhez hasonlóan működő mérőórát – használnak, és akik gyakran a leginkább rászoruló rétegekhez tartoznak. Ha nekik a korlátozások nyomán kieső bevételek miatt nincs pénzük feltöltést vásárolni, ugyanúgy nem lesz náluk áram vagy gáz, mintha kikapcsolnák azt.

Erre tavaly már született egy megoldás: az E.ON Hungária Zrt.-nél 2020. március közepétől az első veszélyhelyzet feloldásáig lehetősége volt a védendő fogyasztóknak egy vészkódot igényelni, amellyel feltölthették mérőóráikat, és amelynek az összegét utólag rendezhették. Ennek a vészkódnak a bevezetését kérte ismételten a Habitat. Az E.ON Hungária Zrt.-vel folytatott hosszas levelezés és intenzív párbeszéd ellenére azonban a legnagyobb hazai energiaszolgáltató végül március 26-án arról tájékoztatta a Habitatot, hogy továbbra sem tervezik a vészkód bevezetését. Döntésüket azzal indokolták, hogy “az előrefizetős mérők feltöltésének lehetősége a mostani korlátozások mellett biztosított, és mivel korábbi tapasztalataink alapján a vészkódot alig néhány ügyfél vette igénybe, így nem tervezzük újra bevezetni”.

Az E.ON Hungária Zrt. döntését a Habitat elfogadhatatlannak tartja, mivel így éppen a legsérülékenyebb háztartások kerülnek hátrányba a többi fogyasztóval szemben. E társadalmi igazságtalanság következtében pont a leginkább rászorulóknak nem biztosítható az alapvető háztartási tevékenységekhez szükséges folytonos energiaellátás.

A döntés indoklása emellett nem kellően megalapozott. Egyrészt nem veszi figyelembe, hogy a vészkód lehetőségéről csak telefonon keresztül tájékoztatták az érdeklődőket, tehát az érintettek többségéhez el sem juthatott az információ. Másrészt a társaság hosszas levélváltás után sem vette tudomásul, hogy nem a feltöltés lehetőségének, hanem a feltöltés összegének hiánya okozza a problémát és teremt sokak számára megoldhatatlan krízishelyzetet.

Ezért a Habitat for Humanity Magyarország határozottan kéri a kormányt, hogy rendelje el a vészkód elérhetővé tételét az előrefizetős mérőórát használó fogyasztók számára, így orvosolva azt a súlyos problémát, amire az energiaszolgáltatók nem nyújtottak megfelelő választ. A jelenlegi helyzetben ugyanis a kormánynak is megvan minden jogosultsága ahhoz, hogy a rászorulók védelme érdekében fellépjen, és megtegye a szükséges lépéseket.

Továbbá a Habitat határozottan kéri a kormányt, hogy legyen előrelátó, és egyúttal intézkedjen a közvetlen veszély elhárulása utáni helyzetről: energiautalványok biztosításával mérsékeljék a vészkód használata alatt keletkező fogyasztói többletköltségeket.

Ennek egy egyszerű és kipróbált eszköze lehet az a megoldás, amit a Habitat már tavaly áprilisában petícióban is javasolt: juttassanak el minden fogyasztó – de legalább a szociálisan rászorulók – számára egy egyszeri, legalább 12.000 forintos rezsitámogatást. A minden fogyasztó által kézhez kapott támogatás előnye, hogy nincs szükség bonyolult elbírálási rendszer felállítására, és utalvány formájában átruházható lehet a jobban rászorulók számára.

Egy pandémia idején, amikor az otthonmaradás a védekezés fő frontvonala, kivételesen fontos az ellátás folytonossága, és támogatás nélkül a rászoruló családok különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek. Ha most áram nélkül marad egy család, azzal nemcsak a háztartási eszközök, például a hűtőszekrények, üzemeltetése lehetetlenül el, hanem gyakorlatilag a gyerekek oktatása is, így sérülnek a jogaik, és akár behozhatatlan hátrányba kerülnek társaikkal szemben.

A vészkód bevezetése ezeket a problémákat hatékonyan áthidalhatná. Ráadásul nem egy teljesen új szolgáltatásról van szó, hanem egy már korábban kidolgozott rendszerről, amelynek módszertana rendelkezésre áll. A Habitat emellett szívesen segítené az energiaszolgáltatókat az érintettek megfelelő tájékoztatásában is, akár szociális munkások hálózatainak bevonásával.

Mindemellett ez az intézkedés egy első lépcsőfok lehetne egy átláthatóbb, központi támogatási- és adósságrendezési rendszer kialakításához. Ugyanakkor a lakosság folyamatos energiaellátásának biztosítására hosszú távon is a kormány válságkezelési tervének részévé kell, hogy váljon. Ezért a veszélyhelyzet elmúltával is sürgetné a Habitat egy olyan intézkedéscsomag kidolgozását, ami járvány- vagy katasztrófahelyzet esetén gyorsan és hatékonyan alkalmazható, valamint minden fogyasztót elér.

A megfizethető energia mindenkinek jár!
Az energiaszegénység a háztartások több, mint 10 százalékát – mintegy 400 ezer háztartást és legalább 1 millió embert – érint. Ők azok, akiknek eleve nehézséget jelenthet a megfelelő energiaellátás biztosítása, és ezen a vírus csak ronthat. Tágabban, a lakhatási szegénység különböző formái mintegy 3 millió ember életét nehezítik meg. A legrosszabb lakáskörülmények között élők ráadásul nagyrészt ugyanazok, akiket a vírus gazdasági hatásai legrosszabbul érintenek: a bevételük bizonytalan, gyakran alkalmi munkákból származik, vagy olyan feladatokat látnak el, amelyeket távmunkában nem lehet elvégezni. Közülük már most sokan elveszítették a megélhetésüket.

 

[Borítókép: Shane Rounce @Unsplash]
Kapcsolódó cikkek
PÁLYÁZAT!

PÁLYÁZAT!

Felhívás önkormányzatok számára Országos pályázatot hirdetünk 'Önkormányzatok a lakhatásért' címmel. Azokat az önkormányzatokat szeretnénk díjazni és felhívni eredményeikre a figyelmet, amelyek a 2019/2024-es ciklusban kiemelten...