fbpx

Levélben hívjuk fel a képviselőket, ne szavazzák meg a kötelező privatizációt jelentő törvényt

20 szakmai civil szervezet az alábbi levélben hívta fel az országgyűlési képviselőket, hogy ne szavazzák meg az önkormányzati lakások kötelező, nyomott árú privatizációját célzó törvényjavaslatot; – sem az eredeti változatot, sem annak bármely módosító indítványát! Helyette kezdeményezzenek széles körű valós szakmai és társadalmi vitát a Lakástörvény szükséges módosításáról, mely alapját képezheti a megfizethető lakáshoz jutásból kizárt, széles társadalmi csoportok helyzetének javítását célzó új lakáspolitikának.

(Borítókép: Szakmai szervezetek és önkormányzatok közös sajtótájékoztatója a Kossuth téren, 2021. május 26-án. @Csoszó Gabriella)

Tisztelt Képviselő!

Továbbra is tiltakozunk a Böröcz László országgyűlési képviselő által egyéni indítványként benyújtott, az önkormányzati lakások kötelező, nyomott árú privatizációját célzó törvényjavaslat ellen, mely a társadalmi, érdekképviseleti és szakmai szervezetek, illetve az önkormányzatok, köztük több FIDESZ vezetésű önkormányzat, heves és széleskörű tiltakozását váltotta ki.

A módosító javaslatok benyújtásának határidejéig sem a törvényjavaslat kezdeményezőjétől, sem a FIDESZ-től nem érkezett módosító indítvány, bár még a javaslat parlamenti tárgyalása előtt a Törvényhozási Bizottságnak lehetősége van módosítást javasolni. Ez utóbbi eljárás azonban súlyosan sérti a demokrácia társadalmi nyilvánosságra vonatkozó alapelvét, ami különösen olyan ügyben megengedhetetlen, mely egyszerre érinti nagyértékű közvagyon elherdálását és a társadalmi esélyegyenlőség biztosítását szolgáló feltételrendszer hosszú távú megőrzését.

Az önkormányzati lakások kötelező privatizációját célzó eredeti törvényjavaslat ellen felhozott legfőbb érvek:

  • hosszú távon megszünteti nemcsak a legszegényebbek, hanem a lakáspiacra belépni nem tudó közszférában dolgozó, családi támogatással nem rendelkező fiatalok lakhatáshoz jutási esélyét, ezzel növelve a társadalmi egyenlőtlenségeket;
  • egyrészről olyan rétegeket juttat tulajdonhoz, akik nem tudják fenntartani a lakásukat, másrészről viszont indokolatlanul támogat sok 10 millió forinttal olyanokat, akik erre nem szorulnak rá. Ilyen mértékű támogatás más csoportok számára semmilyen formában nem elérhető!
  • Teret enged a nagymértékű ingatlanspekulációnak és a lakásmaffia újbóli megerősödésének;
  • a több ezer milliárdos önkormányzati vagyon (mely egyben közvagyon) áron aluli elherdálását jelenti;
  • súlyosan sérti az önkormányzatok szuverenitását, miközben ellehetetleníti, hogy az önkormányzatok ellássák a helyi szociális és lakáspolitikai feladataikat.

A sajtóban szivárogtatott, várható kormánypárti lehetséges módosításról szóló hírek szerint az eredeti javaslatot olyan irányba változtatná meg a kormányzati oldal, hogy az önkormányzati lakások kötelező privatizációja „csupán” Budapest Világörökséghez tartozó részén elhelyezkedő lakásokra vonatkozzon, mindazon bérlők tekintetében, akik már legalább 5 éve rendelkeznek bérleti szerződéssel. Ez a módosított javaslat szintén súlyosan sérti a közérdekeket és ezért továbbra is elfogadhatatlannak tartjuk, mivel:

  • a nemzeti épített örökség állományába tartozó legértékesebb ingatlanokat érinti, melyek egyben a főváros legmagasabb ingatlanárakkal bíró területein helyezkednek el;
  • ezek a területek, az itt lévő értékes ingatlanállomány fokozottan ki van téve egy szűk érdekcsoporthoz kapcsolható ingatlanspekulációs törekvéseknek, miközben az elmúlt 10 évben a műemlékvédelem gyakorlatilag megszűnt hazánkban. Ennek következtében nem biztosított az örökségvédelem alá eső lakóépületek szakszerű felújítása, szélsőséges esetben bontásuk sem megakadályozható (mint ahogy erre voltak példák az utóbbi időkben is). Mindez akár egyes területek Világörökségi státuszának elvesztéséhez is vezethet.
  • Továbbra is az önkormányzati közvagyon elherdálását jelenti, az érintett kerületekben megakadályozva azt, hogy az önkormányzat a jövőben ellássa helyi szociális és lakáspolitikai feladatait.
  • A javaslat szerint nemcsak azok a bérlők juthatnak szélsőségesen kedvezményes áron a bérleti lakásukhoz, akik az első kötelező, 1993-1995 közötti privatizációs időszakban a korlátozások miatt nem voltak képesek megvenni lakásukat, hanem a legutóbbi időkben, a megváltozott feltételrendszer tudatában bérleti jogot szerző lakók is lehetőséget kapnak erre. Ez utóbbi, az 5 éves korlátozás ellenére is, már önmagában ingatlanspekulációnak tekinthető, különösen, hogy a bérlők jelentős része fiktív csere útján tett szert lakására. A 3-5 éves elidegenítési tilalom az eredeti javaslat elfogadhatatlanságát alapvetően nem befolyásolja, hiszen ugyanúgy közvagyon vesztést jelent és az ingatlanspekulációs törekvések realizálását nem lehetetleníti el, csupán rövid távon tolja ki azt.

Mindezek alapján felhívjuk a Tisztelt Képviselőt, hogy ne szavazza meg sem az eredeti törvényjavaslatot, sem annak bármely módosító indítványát! Helyette kezdeményezzen széles körű valós szakmai és társadalmi vitát a Lakástörvény szükséges módosításáról, mely alapját képezheti a megfizethető lakáshoz jutásból kizárt, széles társadalmi csoportok helyzetének javítását célzó új lakáspolitikának.

A Város Mindenkié
A Város Mindenkié Pécs
C8 Civilek Józsefvárosért Egyesület
Civil Kollégium Alapítvány
Duna Kör
Gyerekesély Egyesület
Habitat for Humanity Magyarország
Hallgatói Szakszervezet
K-Monitor
Kárpátok Alapítvány
Kontúr Közhasznú Egyesület
Menedékház Alapítvány
Nyugodt Szív a Lakhatásért Alapítvány
Periféria Központ
Szegényeket Támogató Alap (SZETA) Egri Alapítványa
SZIKRA Tehetséggondozó Egyesület
Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SZMME)
Utcajogász Egyesület
Utcáról Lakásba! Egyesület
Városkutatás Kft

Kapcsolódó cikkek
Gabiék tegnap este már új otthonukban aludhattak

Gabiék tegnap este már új otthonukban aludhattak

Újabb családnak teremthettünk otthont Második Esély programunk keretében. A június 9-én tartott ünnepélyes átadó után Gabi és Attila négy gyerekükkel költözhetett be abba az újpesti, önkormányzati bérlakásba, amelynek...