fbpx

„Igen nagyot változott az életünk” – Gyuriék beköltözhettek új otthonukba

2020. december 08.

Már az új otthonában ünnepelheti a karácsonyt Gyuri, aki gyerekeivel most költözhetett be a Habitat for Humanity Magyarország által felújított, újpesti, önkormányzati szociális bérlakásba. Gyuriék számára ez egy hatalmas megkönnyebbülés, régóta várták ezt a pillanatot: a koronavírus-járvány megakasztotta a munkálatokat, de most révbe értek.

A Habitat for Humanity Magyarország 2015-ben indította Második Esély programját, amelynek keretében olyan családoknak segít otthonhoz jutni, akiknek nincs saját tulajdonú lakásuk, hiányoznak az anyagi forrásaik ahhoz, hogy a belátható jövőben lakást vásároljanak, és a jelenlegi piaci albérleti viszonyok között a bérleti díj gyakorlatilag kigazdálkodhatatlan terhet jelent a háztartás számára. Ebbe a programba pályázott sikeresen a három gyermekét egyedül nevelő apuka, Gyuri is, aki maga is az építőiparban dolgozik.

A Habitat és Újpest Önkormányzata már évek óta sikeresen működik együtt többek között a Második Esély program kapcsán, így a családnak szánt lakás kiválasztása is egy gördülékeny folyamat része volt. Két apró, korábban fürdőszoba nélküli, leromlott állapotú önkormányzati szociális bérlakás egybenyitását és felújítását vállalta a Habitat, így kialakítva egy kétszobás, összkomfortos otthont.

A munkálatokat az akkor még gáz, víz és áram nélküli lakásban már tavaly elkezdte a Habitat. A lakhatási szegénység csökkentéséért dolgozó szervezet egyik alapértéke az önkéntesség, a felújítási munkák oroszlánrészét is önkéntesek végzik. Márciusban azonban a koronavírus-járvány miatt minden más terepi programmal együtt ezt a projektet is kénytelen volt a Habitat felfüggeszteni, leálltak az önkéntesnapi építkezések. Gyuriék költözésének tervezett időpontja egyre távolodott, a családnak pedig emellett még személyes tragédiákkal is meg kellett küzdenie, ezért meglehetősen kilátástalan helyzetbe kerültek.

A Habitat ekkor online adománygyűjtést szervezett a család megsegítése érdekében, a felajánlásokból befolyó összeg pedig hatalmas segítséget jelentett: enélkül kérdéses lett volna, hogyan vészelik át az elmúlt hónapokat.

Júliustól lendülhetett újra mozgásba a felújítás, addig csak a Habitat közvetlen munkatársai dolgoztak a lakásban. Ettől fogva viszont rendszeresen, egy-egy építésnapon 5-10 önkéntes fúrt, vágott, gipszkartonozott, szigetelt, festett, burkolt és megannyi mindent csinált a lakásban, hogy az még idén beköltözhető legyen. November végére pedig minden elkészült, ami az önkéntesek által itt töltött mintegy 875 munkaóra nélkül nem sikerülhetett volna.

Igen nagyot változott az életünk. – üzeni Gyuri a családja nevében, immár az új otthonukból. – Most már életvitelszerűen használjuk a rég várt lakást, amit nagyon köszönünk!

Képek az elkészült lakásról és a felújítás előtti állapotról:

A felújítás előtt így nézett ki a lakás:

 

Kapcsolódó cikkek