fbpx

Hét háztartást támogatott a Berda József Lakhatási Alap

Budapest, 2020.10.12. – Hét háztartásnak, összesen 520 ezer forinttal segített a Habitat for Humanity Magyarország által életre hívott Berda József Lakhatási Alap. Az október 8-án, Újpesten tartott átadó ünnepségen a bíráló bizottság által díjazott pályázatok háztartásonként 60-100 ezer forint közötti összeget kaptak lakhatási körülményeik javítására. A lakhatási támogatás mellett a szervezet még idén további adományokkal támogatja a lakosságot az Újpest Kapuja térségmegújítási és városrehabilitációs projekt partnereként.

Hét háztartás jutott lakhatási támogatáshoz a Habitat for Humanity Magyarország Berda József Lakhatási Alapja keretében, amely a „VEKOP-6.2.1-15-2016-00001- Újpest Kapuja térségmegújítási és városrehabilitációs projekt” érintettjei számára nyújt segítséget. A háztartásokban élők között például van olyan, mozgásában erősen korlátozott, egyedül élő nő, aki a téli fűtési költségeihez kapott támogatást. Így – ahogy az átadó eseményen elmondta, – meg fogja tudni engedni magának, hogy a fűtési számlák kifizetése mellett szemüvegre és tanulásra, angolórákra is költhessen. Egy másik kedvezményezett arról mesélt, hogy a magas energiaköltségek miatt az utóbbi időben már a napi betevőre sem jutott, így a támogatás a megélhetését segíti. Egy kisgyermekes édesanya pedig a nyertes pályázatnak köszönhetően új ajtót tud vásárolni és beszereltetni, így a tél során is biztonságosabb, melegebb otthonban tudja nevelni a gyermekét.

A kicsit több mint félmilliós összegű Lakhatási Alap magánadományozók és vállalati partnerünk felajánlásaiból állt össze a Habitat for Humanity Magyarország szervezésében.

A Habitat fontosnak tartja, hogy a VEKOP városrehabilitációs programban a hivatalos kereteken túl is tudjunk segíteni. Ennek része ez a lakhatási alap, illetve hamarosan tisztasági csomagokkal és étkezési/vásárlási utalványokkal is segítjük az itt élőket.” – mondta el Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: „Bár most ezekkel a pályázókkal kimerült a Lakhatási Alap, de abban bízunk, hogy magánadományozók és vállalati szereplők segítségével újra fel tudjuk tölteni, hogy még több lakhatási szegénységben élőnek tudjunk segíteni a jövőben is.

Fotók: @Varga Bence, Habitat for Humanity Magyarország

Kapcsolódó cikkek