fbpx

Biztonságos lakás, otthonos albérlet, valódi otthon

2018. október 11.

Folytatjuk a munkát a megfizethető és biztonságos albérletekért!

A tavalyi, “Feketelakás” kampányunk után idén folytatjuk a munkát a biztonságos, megfizethető és mindenki számára elérhető albérletekért. Az előző év során három irányelv mentén dolgoztunk ki egy javaslatcsomagot, amit egy petíció támogatott.  A javaslatcsomag olyan nemzetközi jó példákat tartalmazott, amelyek bevezetésével más európai országokban jelentősen javult a bérelt lakásokban élők helyzete.
A példákból készült tanulmánykötetet tavaly ősszel mutattuk be egy nyilvános esemény keretében, illetve a kötetet egészen a Nemzetgazdasági Minisztériumig vittük, ahol volt nyitottság a javaslatainkra. Így folytattuk a munkát idén is, és a jelenlegi szabályozási és adózási rendszerbe könnyen beilleszthető  javaslatokat dolgoztunk ki, amelyek bevezetésével azt gondoljuk, hogy nőne az albérlők és tulajdonosok biztonsága, tisztábbak lennének a kiadási feltételek, sőt az albérletek árai is csökkenhetnének. Ezt a kampányt folytatjuk idén is, ezúttal konkrét, akár azonnal életbe léphető szabályozási és adózási javaslatokat dolgoztunk ki, ami az emberekkel közösen szeretnénk a kormányzat elé vinni.

Mi a probléma?

Hazánkban jelenleg csak a lakosság tíz százaléka lakik albérletben, a megfizethető és biztonságos bérlakásszektor azonban sokkal több ember lakhatási problémáján tudna javítani. A jelenlegi intézményi, szabályozási és ellenőrzési feltételek mellett a tulajdonos számára kockázatos kiadni a lakását, a bérlőnek pedig nem nyújt hosszabb távon megfizethető és biztos lakhatást a magánbérleti szektor. Főleg a nagyvárosokban nagymértékben drágultak az albérletárak az elmúlt években, a további emelkedést pedig állami beavatkozás nélkül aligha lehet megfékezni. A bérlakásszektor problémáinak megoldása azért is fontos ma hazánkban, mert olyan háztartások is a tulajdonosi szektorba kényszerülnek, akik nem tudnak megfelelő lakást vásárolni vagy fenntartani – Magyarország a szegény lakástulajdonosok országa. Azok, akik számára a magántulajdon megfizethetetlen, más választás nem lévén a számukra szintén megfizethetetlen piaci albérletekbe kényszerülnek.

A megfelelő szabályozottság hiánya komoly társadalmi és gazdasági következményekkel jár. A magyarországi lakásszektor legnagyobb problémája azonban nem a forráshiány. Abból az összegből amelyet ma az állam lakhatásra költ, megfelelően átcsoportosítva egy sokkal hatékonyabb lakásrendszer is működtethető lenne, ám ehhez megfelelő szociálpolitikai, jogi és adózási környezet lenne szükséges. Tehát a források hatékonyabb, szociálisan célzott elköltésére lenne szükség. Feladat tehát a bérlakás-szektort tekintve: a szektor biztonságosabbá tétele a jogi szabályozás átalakításával, valamint a megfizethetőség biztosítása adózási és szabályozási eszközökkel.

Mi a megoldás?

Úgy gondoljuk, hogy olyan intézkedésekre van szükség, amelyek biztos és megfizethető lakhatási formává teszik az albérleteket.Ezért arra kérjük a kormányt, alakítsa át a bérlakásrendszer szabályozását a biztonság és a megfizethetőség irányelvek mentén. Javaslataink előnyösek a bérlők és a tulajdonosok számára egyaránt, és könnyen, jelentős beruházás nélkül megvalósíthatóak, hiszen részben beilleszkednek a jelenlegi jogi környezetbe – úgy, hogy közben reagálnak is annak problémás elemeire.

Ha egyetértesz céljainkkal és javaslatainkkal, állj mellénk és adjuk be közösen a lakók, a bérlők, azaz az emberek és a Habitat javaslatait a döntéshozóknak!

Kampányunk oldalát és a részletes javaslatainkat itt találod!

Csatlakozz Te is!

Kapcsolódó cikkek