fbpx

Nem járnak jól az albérlők

2017. május 04.

Május 4. Budapest – A kormánynak a helyben élők hosszútávú, megfizethető lakhatását kell elősegítenie, egyben megoldást kell kínálnia a rohamos ütemben növekvő albérletárak megállítására a Habitat for Humanity Magyarország álláspontja szerint. Ezzel szemben a költségvetéshez kapcsolódó adótörvény-módosítás az ingatlanbefektetőket támogatja és a turistáknak jelent költségcsökkentést. A szervezet jelenleg is zajló Feketelakás kampánya három pontos javaslatcsomagban kínál a fentiekre hatékony megoldást.

A Habitat for Humanity Magyarország határozottan ellenzi, hogy a 2018. évi költségvetési törvényhez kapcsolódó egyébszálláshely-kiadást könnyítő javaslatait* bevezessék. 
A törvényjavaslat értelmében a jövőben egyébszálláshely-szolgáltatás nyújtása után egynél több ingatlan esetében is lehet a nagyon kedvező, egyszobás lakás esetén csupán évente 38 400 forintos tételes átalányadózást választani a lakástulajdonosoknak.. 
Amint arra a szervezet a jelenleg is zajló Feketelakás kampányában is felhívja a figyelmet, a lakások – egyelőre leginkább Budapesten, de a módosítás hatására várhatóan más nagyvárosokban is elszaporodó – turista-szálláshelyként való hasznosítása nagy mértékben hozzájárul a bérlakásban élők lakhatási költségeinek, illetve a lakásárak növekedéséhez, ezért szabályozza számos európai nagyváros az internetes turistaszálláshely-megosztó szolgáltatásokat

“Úgy gondoljuk, a vonatkozó törvénymódosítás következtében pont azokban a városokban fognak korábban bérlakásként hasznosított lakásokat turista-szálláshellyé alakítani, ahol már eddig is hiány volt megfizethető bérlakásból.”- mondta el Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: – A saját lakást vásárlóknak pedig egyre inkább a lakásokat az airbnb-n drágán, Budapesten átlagosan éjszakánként 18 ezer forintért kiadó ingatlanbefektetők pénztárcájára szabott lakásárakkal kell számolniuk.”

Hosszabb távú lakáskiadást turistalakosztályok helyett

Bár az adótörvények módosítása következtében a hosszabb távú lakásbérbeadás adóterhei is csökkennek, egy lakhatási célra kiadott lakás adóterhei még a jelenlegi módosítás után is sokszorosát teszik ki egy turistáknak rövid távra kiadott lakásénak. Ez pedig arra ösztönözi a tulajdonosokat, hogy üres lakásukat a jövőben ne bérlakásként, hanem turista-szálláshelyként hasznosítsák. A bérlakásokat érintő adócsökkentések esetében fontos, hogy az adócsökkentés a jelenleg leginkább elterjedt, egy éves kiadásnál hosszabb, és megfizethető árú bérbeadásra ösztönözze a tulajdonosokat.

 “ Az adótörvények módosítására tett törvényjavaslat helyett a Habitat a hosszú távú, megfizethető árú lakáskiadás adójának csökkentését; non-profit lakástársaságok létrehozását és támogatását; valamint a lakásbérlő és -bérbeadó jogainak és kötelezettségeinek jobb szabályozását javasolja annak érdekében, hogy a jelenleg bérlakásban élő és a saját tulajdonú lakás helyett potenciálisan bérlakást választók lakhatási költségei az utóbbi évek brutális áremelkedése után ne emelkedjenek, hanem csökkenjenek.” – összegezte Szegfalvi Zsolt, ügyvezető igazgató.

* 2018. évi költségvetési törvényhez kapcsolódó “Egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények” módosításáról szóló T/15428. számú törvényjavasla

Kapcsolódó cikkek