fbpx

Hogyan segítsünk másokon a mínuszokban?

2017. január 06.

A szélsőségesen hideg, akár hetekig tartó fagyos időben nagyon fontos odafigyelnünk az embertársainkra. Köztük  különösen azokra akik hajléktalanként,vagy nehéz körülmények közt, egyedül élnek. Magyarországon évente hozzávetőlegesen 250 ember hal meg kihűlés miatt a KSH adatai szerint. A közhiedelemmel ellentétben azonban a halálesetek kétharmada nem az utcán, hanem a saját, fűtetlen lakásokban történik. A statisztikák szerint a legveszélyeztetebbek a  az 50-59 évesek és a 80 felettiek, a halálesetek negyede, tehát nagyjából 62 fő évente az ő körükből kerül ki. Ennek oka a rossz fizikai állapot és a jövedelmi szegénység, amiből adódóan sokan nem tudják kifűteni az otthonukat. Különösen sérülékenyek az egyedülálló, magányos emberek.

 

Kilencven százalékos a hajléktalan emberek számára fenntartott menedékhelyek kihasználtsága – mondta el Aknai Zoltán a Menhely Alapítvány igazgatója január első napjaiban, majd hozzátette bár négy megyében is megteltek a menedékhelyek, a segítségre szoruló embereket matracokon és plusz ágyakon szállásolják el, senki nem marad az utcán, akinek menedékre van szüksége.

 

A regionális diszpécserszolgálatok egyébként a nap 24 órájában fogadják a bejelentéseket a veszélyeztetett helyzetben lévő emberekről, a budapesti, illetve pest-megyei elérhetőségük: 06 1 338 41 86, más megyék elérhetőségei pedig itt találhatóak, www.diszpecserportal.hu.

A fővárosban egyébként összesen  19 szállásnyújtó intézmény több mint 1900 hellyel várja a segítségre szorulókat, országosan pedig több mint 4300 férőhely áll rendelkezésre éjjeli menedékhelyeken.

Mit tehetsz TE?

 

  • Az odafigyelés életet menthet! Bárki lehet hős ha bekopog az idős szomszédaihoz,  megnézi hideg van-e, be tud-e fűteni, nem-e betegen fekszik az ágyban.
     
  • Nézd meg idős szomszédaid, ismerőseid tudnak-e fűteni, szükségük van-e segítségre.
     
  • Hívd a 0-24ben elérhető diszpécserportált, hogyha egy hajléktalan embert veszélyben érzel. (pl. nedves ruházat, földön fekszik takaró és alatta lévő  karton polifoam nélkül, kihűlés, fagyás, nem kelt fel aznap), a www.diszpecserportal.hu-n minden megyei és fővárosi elérhetőség megtalálható.
  •  
  • Szólítsd meg a környezetedben élő hajléktalan embereket és beszélgess velük; kérdezd meg őket, mire van szükségük, minek örülnének a legjobban a hideg időben!
     
  • Reggeli kávéd mellé vegyél egy forrót italt  egy hajléktalan embernek is.
  •  
  • Régi, de jó állapotban levő pokrócot, meleg ruhákat add  vidd el egy karitatív szervezetnek.
     
  • Vegyél egy BKV jegyet és add oda egy hajléktalan embernek, akár pár óra a tömegközlekedésen segíthet átmegelgedni a hideg időben.
Kapcsolódó cikkek