fbpx

Ne váljanak hajléktalanná!

2016. február 19.

Már nagyon időszerű volt, hogy emeljék az állami gondozásból kikerülők lakhatási támogatását – reagált a Habitat for Humanity a kormány lakhatási tervére. A lakhatási szegénység ellen küzdő szervezet örül, hogy a kormány foglalkozik az állami gondozottak problémájával, de a megoldásról mások az elképzeléseik. Ha igaz az EMMI sajtóba kiszivárgott előterjesztése, akkor 11-15 százalékos emelést kapnának az otthonteremtési támogatásukhoz a családi háttér nélküli fiatalok, ami így 1 339 500 és 1 909 500 forint közötti összegre nőve még mindig nagyon kevés az önálló otthonteremtéshez.

Sokan már az utcán kezdik a felnőtt életet

A szervezet közleményében felhívta a figyelmet arra a 2011-es adatra, ami szerint az utógondozói ellátásból kikerülő fiatalok csak 20%-a tudott saját tulajdonú lakásba költözni, a többiek egy jelentős része valószínűleg hajléktalanná vált. Ez a kormányzati lépés már sok éves késésben van és a Habitat for Humanity szerint ráadásul nagyon csekély mértékű a mostani emelés is. Önmagában egy szerény támogatás-növelés nem fogja megoldani az állami gondozásból kikerülők lakhatási problémáit, akik lakhatási szempontból már így is a leginkább veszélyeztetett csoportok közé tartoznak. Az egyszeri pénzösszeg gyorsan elfogy, ha piaci lakbérre költik, ekkora összegből lakást vásárolni pedig csak rossz minőségűt és hátrányos helyzetű, munkanélküliségtől sújtott térségben tudnának, ahol aztán le lesznek kötve.

Megfizethető otthonra van szükségük

“A rendkívül hátrányos helyzetből induló volt állami gondozottaknak is rendszeres lakásfenntartási támogatásra, biztos és olcsó lakhatási lehetőségre, leginkább szociális bérlakásokra lenne szükségük olyan környezetben, ahol van jól fizető munkalehetőség.” – nyilatkozta Szekér András, a Habitat for Humanity Magyarország igazgatója. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma még 2012. májusában bejelentette egy Gyermekvédelmi Lakásalap létrehozását, és annak keretén belül összesen 4000 lakás megvásárlását, hogy azzal állami gondozásból kikerülőknek biztosítsanak lakhatást. Ennek megvalósításáról azóta sem lehet hallani. Mivel a volt állami gondozottak lakhatási helyzetének javításában kulcsfontosságú lenne a megfizethető és fenntartható lakhatás biztosítása, jó lenne tudni hol tart ez a terv, és ha elakadt, akkor annak mi az oka? Az állam mellett az önkormányzatoknak is nagyobb szerepet kellene vállalniuk az állami gondozásból kikerülők lakhatásának biztosításában. Az állami és önkormányzati lakáspolitika felelőssége abból a tekintetből is óriási, hogy sok gyermek eleve azért került és kerül állami gondozásba, mert törvényellenesen kiemelik őket családjaikból a nem megfelelő lakáskörülmények, vagy a lakhatás elvesztésének veszélye miatt. Sokan közülük már fiatal felnőtten a rendszerből kikerülve újból óriási lakhatási krízissel találják szembe magukat.

További Információ:
Rozsnyai-Porpáczy Anett
[email protected]
06205762612

Kapcsolódó cikkek