fbpx

Házavató Nagymaroson

2014. november 14.

Civil összefogással újjáépített, a dunai árvízben lakhatatlanná vált többlakásos családi házat adtunk át lakóinak nemrég Nagymaroson. A Baptista Szeretetszolgálat, a Habitat for Humanity Magyarország és a helyi civilek összefogásával három nagymarosi család költözött most új otthonba.

A korábbi, vályogból épült házat lakhatatlanná tette a tavalyi árvíz, ezért lakóinak ki kellett költözniük belőle. A ház végzetes statikai károsodást szenvedett, felújítására már nem volt esély. A Baptista Szeretetszolgálat ezért kezdeményezte az összefogást, melyhez a Habitat is csatlakozott. A szakemberek javaslatára az új ház korszerű, egy esetleges árvíznek is ellánálló alapanyagokból épült meg.

Az építkezés alapját az a 8 millió forint jelentette, melyet a magyar adományozók az Összefogás Vonalán küldtek a károsultaknak, a hiányzó összeget az Aktion Deutschland Hilft-en keresztül német támogatók adományozták.

Ferenc, a legfiatalabb lakó az átadón elmondta: “Nem is reméltem, hogy ma Magyarországon ilyen megtörténhet, hogy segítséget kapunk, és ennyi ember segít nekünk. Mindenkinek hálásan köszönjük.”

A lakások kivitelezésében is példaértékű összefogással három helyi vállalkozó dolgozott. A kitelepített családoknak az építkezés idejére a helyi Motorcsónak Egyesület, a Nagymarosi Önkormányzat és a Baptista Szeretetszolgálat biztosított átmeneti szállást.

 

Kapcsolódó cikkek