fbpx

Nem csak házakat, közösségeket is építünk

Épületfelújítási munkálataink mellett fontosnak tartjuk az érintett közösségek építését, fejlesztését is. Az Újpest Kapuja térségmegújítási és városrehabilitációs projektünk keretében szociális munkásaink folyamatosan együttműködnek az érintettekkel, napi szinten segítenek, közösségi alkalmakat szerveznek. Büszkén látjuk, hogy a Baranya megyei Ág és Varga településeken milyen összetartó, egymást segítő közösség alakult ki a tetőfelújítási munkálatok mellett. A nemrég véget ért E-Co-Housing, vagyis a „Több mint lakóház” projektünk innováció és közösségépítés szempontjából is különleges.

Zugló önkormányzata még 2018-ban pályázott az Európai Bizottság Urban Innovative Actions programjára, amelyet el is nyert a további 8 partnerből álló konzorciummal együtt. Pályázatunk alapvető eleme volt a lakók kiemelt támogatása, valamint a számukra biztosított mentoring és gyakorlati képzési programok kifejlesztése a szoros együttélés megkönnyítése érdekében. A Habitat for Humanity Magyarország 1996 óta foglalkozik Magyarországon a lakhatási szegénység mérséklésével, a biztos lakhatás megteremtésének lehetőségével mindenki számára, változatos terepi és szakpolitikai programok segítségével. A zuglói önkormányzat ezért is kérte fel a Habitatot a projektben való részvételre és a lakókkal foglalkozó munkacsoport koordinálására.

A projekt indulása után a munkacsoport intenzíven dolgozott a lakók kiválasztásának módszertanán, valamint a megfelelő mentorprogram kialakításán. Ezek segítségével terveztük a leendő, energiahatékony házba beköltöző, korábban sokkal rosszabb lakhatási körülmények között élő embereket összetartó lakóközösséggé formálni. A munkacsoport munkáját egy fókuszcsoportos kutatással alapozta meg 2019 első negyedében, majd ezt követően elkészült a bérlőkiválasztás szakmai javaslata, amelyet az önkormányzat számára 2019 nyarán küldtünk be. 2019 nyarától 2020 elejéig a mentoring programok szakmai anyagain dolgozott a munkacsoport.

A projekt kivitelezése közben nem várt nehézségek – pl. tervezési módosítások, engedélyezési problémák, jelentős kivitelezési árnövekedés – adódtak, amelyek az építkezés megvalósítását késleltették, sok esetben a projekt megvalósítását is kérdésessé tették. A zuglói önkormányzattal és a résztvevő szervezetekkel együtt fontosnak tartottuk, hogy ha kevesebb embert is sikerül otthonhoz juttatnunk, mint terveztük, akkor is véghez vigyük a projektet és megtartsuk a tervezett innovatív elemeket. 2020–21 során alapvető változások történtek az eredeti koncepcióban – új ház építése helyett felújítás, 27-29 helyett 14 lakás, valamint az építkezés elhúzódása a projekt lezárása utáni időszakra.

Az építkezés körüli nehézségek miatt 2020–21-ben a lakókkal foglalkozó munkacsoport ritkábban tudott egyeztetni, de igyekeztünk a fókuszcsoportos munka alapján meghatározott lakói igényeket becsatornázni a tervezési és a tervátalakítási folyamatba. A végleges építészeti tervek megszületését követően a munkacsoport 2022-ben intenzív munkát végzett a lakókiválasztási szakmai javaslat módosításában és véglegesítésében. Ennek során már a 14 lakásra összpontosítottunk, hogy a csökkent lakásszám mellett is biztosíthassuk a vegyes összetételű lakóközösség összeállítását. Majd a mentoring programok gyakorlati anyagainak – képzési segédlet, lakóknak szánt elméleti és gyakorlati ismeretanyagok – kidolgozására, a rövidebb megvalósítási idő miatti módosítására került sor. A lakók kiválasztása után minden háztartással interjú készült, amelyben a leendő lakók kiindulási helyzetét, állapotát jártuk körül. A változások követésére ezek az interjúk a mentoring program után is megtörténtek, illetve a beköltözés után is felvételre kerülnek majd.

Az első találkozásra a lakókkal 2022. szeptember 24-én került sor. Ennek során két teljes napon át érdekes és intenzív programokkal, gyakorlatias képzésekkel kezdtünk bele a közös munkába. Ezután 4 hétköznapi alkalom, majd október végén egy hétvégével zártuk a programot. Az eredeti elképzelésekhez és tervekhez képest ez a rövid időszak állt rendelkezésünkre a lakókkal folytatott munkára. A képzés kidolgozása során és a mentoring alkalmakon részt vett az önkormányzat 3 munkatársa is, akik a képzési programok lezárulta után, az építkezés elkészültéig és a beköltözés után is kísérik, segítik a lakókat, együtt tartják a formálódó közösséget.

A képzés helyszínének kiválasztásakor fontos szempont volt a költséghatékonyság, és az egymástól elválasztható terek megléte – kisgyerekeknek játszószoba, fiataloknak és felnőtteknek külön helyiség a képzésekre, valamint a gyakorlati képzéseket támogató infrastruktúra – pl. befőzés, házi tisztítószer készítése. A képzési alkalmak során helyben készített, minőségi étkezést biztosítottunk a résztvevőknek.

A megvalósult képzések 4 fő témakört jártak körül:

  • Közösségfejlesztés, konfliktuskezelés, működési modell kialakítása
  • Háztartásgazdálkodási és közösségi gazdálkodási ismeretek
  • Jogi ismeretek – szerződések, hitelek, internetbiztonság, érdekérvényesítés és érdekképviselet
  • Zöld, fenntarthatósági képzés, ismeretek – gyakorlatorientáltan

Az átadott ismeretek megőrzése érdekében minden lakó egy saját képzési anyagot, az épülettel kapcsolatos hasznos információkat, és az önkormányzat segítőinek elérhetőségét tartalmazó mappát kapott, amit reményeink szerint a beköltözésig hátralévő időben, majd a beköltözés után is használnak. A képzési program az önkormányzat rendelkezésére áll, így más projektben is, vagy már meglevő lakóközösségekben is használható, multiplikálható.

Más közösségekkel való munkáink során egyértelművé vált számunkra, hogy a projektek magas minőségű fizikai megvalósítása mellett kiemelt figyelmet kell fordítani a helyi közösségek fejlesztésére, kiegészítve a családok és egyének számára nyújtott, személyre szabott segítséggel. Ahhoz, hogy egy szorosan együtt élő, egymást segítő közösség hosszú távon fenntartható legyen, szükséges a lakók felkészítése a lehetséges problémák, konfliktusok kezelésére. Ez sokkal több energiát, odafigyelést kíván az ottlakóktól, akik eredetileg csak egy biztonságos otthont szerettek volna családjuknak. Így érthető módon, sok leendő lakó érkezett meg szkeptikusan az első napon; nem értették, miért van erre szükség, mi újat tud mutatni nekik ez a képzés. Miután lezajlott a program, büszkék voltunk arra, hogy a visszajelzéseik alapján már ők is úgy értékelik, hogy a közösen megálmodott lakóközösség, egymás segítése egy magasabb életminőséget tud családjuk számára biztosítani, és ez már megéri számukra is a ráfordított nagyobb időt, figyelmet és energiát.

Ahogy a fentiekben részletesen leírtuk, a projektben beálló alapvető változások következtében menet közben módosítanunk kellett a tervezett és kidolgozott programunkon. Ennek során segítettük (és szükség esetén később is segítjük) a leendő lakókat egyéni és csoportos képességeik felmérésében, konfliktuskezelésben, érdekérvényesítésben, az ökotudatosabb élet kialakításában, a közös feladatok elosztásában, a már előre felmerülő problémák megoldásában. Mindemellett 6 további szervezet projektbeli működését is koordináltuk, miközben az önkormányzat munkatársainak feladataiban is segítettünk.

A leendő lakókkal együtt mi is nagyon várjuk az épület elkészültét és a beköltözés pillanatát. Biztosak vagyunk benne, hogy a 14 lakásba beköltöző zuglói lakosokat nagy örömmel fogja eltölteni, hogy méltó és biztos lakhatási körülmények között, energia- és költséghatékonyabb módon élhetnek majd új lakásukban és közösségükben.

[Fotók: Habitat for Humanity Magyarország]
Kapcsolódó cikkek