fbpx

Flashmobbal és petícióval tiltakoznak a civil szervezetek a szociális törvénymódosító ellen

November 22-én tárgyalta a Parlament a szociális törvény módosítását is tartalmazó T/1620-as számú salátatörvény-javaslatot, amelyhez a Törvényalkotási bizottság T1620/13 szám alatt november 17-én még egy módosító javaslatot nyújtott be. A módosítás célja, hogy az állam minden korábbinál kevesebb felelősséget vállaljon rászoruló állampolgáraiért, és kivonja magát a szociális szolgáltatások biztosításának kötelezettsége alól. A módosítás embertelensége ellen 39 szociális szolgáltató, érdekképviseleti és civil szervezet a szavazás napján flashmobbal, valamint aHang oldalán aláírható petícióval tiltakozott. Alább egy összefoglaló olvasható az ezzel kapcsolatos hírekből és médiamegjelenésekből.

A civil szervezetek november 18-án közös sajtóközleményben fejezeték ki tiltakozásukat az új törvénymódosítás ellen. A közleményt jegyző szervezetek szerint elfogadhatatlan, hogy a jelenlegi komplex és elhúzódó válsághelyzetben, amikor egyre többen szorulnak segítségre, a kormány nem bővíti, hanem tovább szűkíti a szociálpolitika eddig is csekély eszköztárát, a szociális szakemberek segítői szerepét torzítja és magára hagyja saját állampolgárait.

A törvénymódosítás tárgyalásának időpontjában, november 22-én délután, a Parlament előtt tartottak flashmobot a tiltakozó szervezetek. Ennek során 30 szociális dolgozó feküdt a földre fekete zsákokban, felhívva a figyelmet a törvénymódosító embertelen megközelítésére, amely a szervezetek véleménye szerint a szociális segítségnyújtásra szorulók körében további áldozatokkal fog járni. Az eseményt élőben közvetítette aHang, és számos médium beszámolt róla.

A Mérce cikke kiemelte Kovács Vera (Utcáról Lakásba! Egyesület) nyilatkozatát, miszerint “a szociális dolgozók eddig is rengeteg értelmetlen áldozattal és halállal találkoztak munkájuk során, a mostani átgondolatlan törvénymódosítás pedig további áldozatokat fog követelni”.

A 444.hu nagyképes összefoglalót tett közzé, amelyben rámutatott, hogy a tiltakozó szervezetek “kifogásolják azt is, hogy semmiféle társadalmi egyeztetés, konzultáció nem volt erről a kérdésről, és a kormány egy salátatörvénybe rejtve vitte volna át a parlamenten, és azt is, hogy kommunista örökségnek bélyegezték a szociális támogatást”. 

Fotó: Zalai Sára // Amnesty International Magyarország

A Népszava helyszíni interjút is készített Vankó Lilivel, a Habitat szakpolitikai menedzserével, aki egyike volt a flashmob résztvevőinek. Ebben arra hívta fel a figyelmet, “hogy a szociális vetítési alap bevezetésével a különféle segélyek és juttatások leválasztódnak az öregségi nyugdíjminimumról. – Ebben a válsághelyzetben inkább bővíteni kellene a szociális juttatásokhoz hozzáférők táborát, és emelni kellene ezek összegét, nem pedig fordítva. A statisztika egyébként arról árulkodik, hogy azoknak, akik a szociális ellátásban vannak a várható élettartama sokkal rövidebb, mint az országos átlag. Ez az átalakítás egyértelműen rontani fog ezen is, és nehéz helyzetbe hozza az amúgy is leterhelt szakmát.”

A Telex a törvénymódosítás bizonytalan következményeire is felhívta a figyelmet: “Azt mindenki csak találgatja, mi indokolja a szociális törvény átírását egy közelgő válság előtt, milyen gyakorlati következményei lesznek a szociális ellátásokra nézve.”

A szociális védőhálót veszélyeztető módosításról, és az ez elleni tiltakozásokról az Index is beszámolt összefoglaló cikkében, megemlítve a civilek közös közleményét.

A flashmob és a közleményben való tiltakozás mellett a szervezetek petíciót is indítottak, amelyen aHang honlapján lehet aláírni. Ebben immár több mint 11 ezer ember közösen követeli, hogy Novák Katalin ne írja alá a szociális törvény alkotmányellenes módosítását!

 

Borítókép: Zalai Sára // Amnesty International Magyarország

Kapcsolódó cikkek