fbpx

„Az ép elmémet és lelkemet mentettem” – Riportok az Ukrajnából menekült családokkal

Az Utcáról Lakásba! Egyesület és a Habitat for Humanity Magyarország – A Város Mindenkié csoport közreműködésével – az orosz–ukrán háború kirobbanása óta közösen már több mint harminc családnak nyújtottak biztonságos lakhatást, és közben szociális munkával is támogatják a családokat. Erről a programról publikált riportot a 24.hu és a Femina.hu is.

2022. február 24-én tört ki az ukrán-orosz háború, június végéig pedig több mint 7,7 millióan voltak kénytelenek hátrahagyni otthonaikat. A menekülő családok nagy része ideiglenesen tervezte elhagyni az országot. Azt gondolták, pár héten belül véget ér a háború, és hazamehetnek. Ezzel szemben sokan hónapokra ott ragadtak a közép-európai országokban, így Magyarországon is. Haza még nem mernek menni, nyugatabbra pedig nem szeretnének, hogy ha lehetőségük nyílik rá, visszatérhessenek otthonaikba.

Nekik segít az Utcáról Lakásba! Egyesület és a Habitat for Humanity Magyarország – A Város Mindenkié csoport támogatásával indított – közös programja is, amely március eleje óta segíti az Ukrajnából menekülő családok közép- és hosszú távú elszállásolását. A kezdeményezés keretében eddig főként szolidáris alapon felajánlott lakások közvetítésében nyújtottak segítséget szervezeteink, júniusban pedig elindítottuk albérlet-támogatási programunkat is.

Július első napjaiban a programban résztvevő családokról két riport is megjelent. Az alábbiakban ezekből olvasható néhány részlet, illetve összefoglaló.

 

Femina.hu: „Az ép elmémet és lelkemet mentettem” – Így érzik magukat az ukrán menekültek most

Írta: Molnár Zsóka (Habitat for Humanity Magyarország); 2022. július 01. Tovább a cikkhez! >>>

“Több mint két hétig vártam anyáékra Lvivben, mire evakuálták őket Bucsából. Én nem akartam innen eljönni, de Lviv eddigre már túlzsúfolt lett. Képtelenség volt albérletet, lakóhelyet találni. Mivel mindennap otthonról dolgozom, menedékhelyekre, óvóhelyre nem mehettünk volna, hiszen kellett a nyugalom és a saját tér.” – mesélte a huszonöt éves Lilja, aki édesanyjával és 11 éves húgával menekült Budapestre. – “Mivel van egy barátom Budapesten, biztonságos lehetőségnek tűnt idejönni. Nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, mert én biztonságban éreztem magam Lvivben is, de anya félt, hogy ha maradunk, újra át kell élnünk ugyanazt a bombázást, ugyanazokat a szörnyűségeket, amit Bucsában ő és a húgom átéltek.”

[…]

Valentina két kamasz fiú édesanyja: Vladik tizenhat, Mitalik tizennégy éves. Március 4-én lépték át a határt csaknem kétnapos vonatút után. Céltudatosan jöttek Budapestre, mivel a fiúk apja már évek óta a közelben dolgozott, és egy munkásszállón élt.

Valentina és fiai a budapesti, felajánlott lakásban. Fotó: Molnár Zsóka (Habitat for Humanity Magyarország)

“Amikor az ember ilyen szükséghelyzetbe kerül, a legtöbb tárgy elveszíti a jelentőségét: megvannak a gyerekek, a telefonok, hogy tarthassuk a kapcsolatot, megvannak az útlevelek, hogy utazhassunk, és van ruhánk, hogy átöltözhessünk. Csak a legszükségesebbeket pakoltuk be, és igyekeztünk nyaralásként felfogni.” – meséli. Valentinának az otthona mellett a munkáját is hátra kellett hagynia. A tervezett két hétből több hónapnyi ittlét lett, és férjével hamar rájöttek, hogy egy kereset nem lesz elég ahhoz, hogy hosszú távon eltartsák a családjukat Magyarországon. Főleg, ha az albérletet is kell fizetniük. Nagyon szerencsésnek tartja magukat, mert sikerült a férje munkahelyén neki is állást találnia.

Tovább a Femina.hu-n megjelent cikkhez! >>>

 

24.hu: „Nekem volt helyem, egy csomó embernek pedig hely kell. Ennyi”

Írta: Grád-Kovács Márta (24.hu); 2022. július 03. Tovább a cikkhez! >>>

A 24. hu újságíróját az Utcáról Lakásba! Egyesület szociális munkása kísérte el a háromfős családhoz. “Félix egy úgynevezett önkéntes napon találkozott először az Utcáról Lakásba Egyesülettel, ekkor még nem is gondolta volna, hogy itt jön majd vele szembe egy olyan álláslehetőség, amit mintha csak rászabtak volna. Aztán kitört a háború. Az ukrán származású, alig néhány éve Magyarországon élő Félix eléggé megzuhant, aztán a kezdeti sokkhatásból felocsúdva belevágott a tolmácsolásba az ukrajnai menekültek és magyar szállásadóik között.”

A nagymama, Szvetlana, az anya, Anna és kisfia, Szlava is egy szolidáris alapon felajánlott szálláson élnek, szállásadójukkal, Judittal együtt.

“Anna […] a szociális szférában dolgozik, és távmunkában Budapestről is meg tudja ezt tenni. Kijev mellett élnek, ám amikor elkezdődött a háború, nem tudtak előbb elindulni, mert az utcára kimenni sem lett volna biztonságos. Az ukrán nő felidézi, hogy egyik éjjel a házuktól nem messze csapódott be két rakéta, a lakóközösség nagy része abban a pillanatban fogta a sátorfáját, és útnak indult. Szlava [Anna kisfia] azonban nem ébredt fel a történtekre, úgyhogy férjével abban maradtak, ne induljanak el rögtön, inkább találják ki, mihez kezdjenek most. Amikor valamelyest normalizálódott a helyzet, elutaztak Anna szüleihez, de aztán azt a települést is körbekerítették az oroszok, így inkább útnak indultak férje édesanyjával, Szvetlanával.”

[…]

“A szállásukat biztosító Judit április 14. óta nem lakik egyedül. Habár már februárban, a háború kirobbanását követően tudta, hogy szeretne Ukrajnából érkezőket befogadni, ez végül áprilisban jött össze. Vendégeit korábban egyáltalán nem ismerte, egyszer csak jött egy hívás, hogy van itt egy család, be kéne fogadni őket.” – “Beszélgettünk már arról, hogy ha félretesszük, mennyire durva a helyzet, ami miatt megismerkedtünk, akkor valójában csodás, hogy ez megtörténhetett, mert egyébként sehogy máshogy nem találkozhattunk volna. Nagyszerűen kijövünk, iszonyú jól passzol a személyiségünk. Ő főz orosz ételeket, én tanítottam neki magyarokat. Én elkezdtem oroszul tanulni, ő elkezdett magyarul.”

[…]

“A családok, amelyeknek eddig segíteni tudtak, elég vegyes képet mutatnak, vannak köztük kárpátaljai roma családok, Kijev környékéről érkezett ukránok, valamint harmadik országból jött egyetemisták is. – Ebben a helyzetben sokkal több a rászoruló, egy eredetileg stabilabb egzisztenciával rendelkező embernek is ott kellett hagynia mindent. Attól, hogy ott rendezett volt valakinek az anyagi helyzete, itt ugyanúgy menekültnek számít” – mondta el Krivácsy Balázs, az Utcáról Lakásba! Egyesület munkatársa, aki Kovács Vera, az egyesület társelnökének munkáját is segíti a programban.

Tovább a 24.hu-n megjelent cikkhez! >>>

A programot indító szervezetek évek, évtizedek óta – a Habitat for Humanity Magyarország 1996 óta – dolgozik Magyarországon a lakhatási szegénységben élőkért. Szervezeteink továbbra is fennakadás nélkül működtetik azokat a – főként pályázati forrásokból és adományokból finanszírozott – programjaikat, amelyek a rászoruló családok vagy hajléktalan emberek lakhatáshoz jutását segítik. Ugyanakkor szeretnénk azokon az embereken is segíteni, akik otthonaikat elhagyva menekülni kényszerültek. Ennek érdekében szervezeteink bővítették kapacitásaikat, hogy ezt a feladatot is el tudják látni. Ehhez keresünk most közreműködőket, akik szintén segíteni szeretnének. Munkánkról és programjainkról részletesebben az alábbi linkeken olvashatnak:
https://www.habitat.hu/
https://utcarollakasba.hu/

[Borítókép: Lilja édesanyjával és húgával a lakás előtt, amit szolidáris alapon ajánlottak fel számukra. Fotó: Molnár Zsóka]
Kapcsolódó cikkek