fbpx

Gabiék tegnap este már új otthonukban aludhattak

Újabb családnak teremthettünk otthont Második Esély programunk keretében. A június 9-én tartott ünnepélyes átadó után Gabi és Attila négy gyerekükkel költözhetett be abba az újpesti, önkormányzati bérlakásba, amelynek felújításán az elmúlt hónapokban dolgoztunk. A munkákból a család is kivette a részét, hogy a családok átmeneti otthonában eltöltött három év után végre saját otthonuk lehessen.

Gabival és Attilával tavaly találkoztunk először az újpesti S.O.S Krízis Alapítvány családok átmeneti otthonában, ahol akkor már több mint két éve laktak. Itt született meg 2018 nyarán legkisebb lányuk, Aisa is, aki Bianka, Ata és Dorina után a negyedik gyerkőc a sorban. „A jó és rossz élmények is fontosak – ezek kovácsolták össze a családot.” – mesélték akkor, és hozzátették, ők igazából mindenhol szerettek lakni, még itt is, de azért nagy a megkönnyebbülés, hogy látszik a vége.

Az önálló lakhatás reményében már régóta takarékoskodtak, mert az otthonba való beköltözés nagy törés volt a családnak, a megszokott életvitelükön kívül is rengeteg dolgot elveszítettek. Korábban kilenc éven keresztül laktak egy albérletben, aminek duplájára emelt bérleti díját nem tudták fizetni, és hiába kerestek másik lakást, a piaci albérletárak mellett, több gyerekkel, gyakorlatilag esélyük sem volt.

Az Újpesti Önkormányzat által felajánlott lakás felújítása azonban újabb kihívást jelentett. A Habitat egyik alapelvével összhangban a felújításokon, amit csak lehet, önkéntesek végeznek. A vírus és az óvintézkedések miatt azonban ebben a lakásban egyáltalán nem tudtunk önkénteseket fogadni. Ezért a család segített kollégáinknak a felújításban: festettek, laminált padlót raktak, pakoltak, amire éppen szükség volt.

   

Június 9-én pedig végre eljött a várva várt nap, ünnepélyesen átadhattuk a családnak az új otthonukat! Az átadóra eljött Déri Tibor, Újpest polgármestere, beszédeikben pedig Szegfalvi Zsolt, a Habitat ügyvezető igazgatója, Kanász-Nagy Máté, Újpest népjóléti alpolgármestere és Hellenbárt László, az S.O.S Krízis Alapítvány intézményvezetője köszöntötték a családot, akikre a meghatódott percek után még aznap nagy feladat várt. Igyekeztek minél hamarabb átköltözni, hogy az éjszakát már az új, saját otthonukban tölthessék.

A Habitat for Humanity Magyarország Második Esély programjának keretében, az önkormányzatokkal és családok átmeneti otthonaival együttműködve, leromlott állapotú vagy lakhatatlan, önkormányzati lakásokat újítunk fel, önkéntesek segítségével. A lakásba bérlőként főként olyan rászoruló családok költözhetnek, akik már hosszabb ideje átmeneti otthonban élnek, készek a továbblépésre, azonban a piaci lakásbérleti díjat nem tudnák megfizetni.

[Képek: Cseri Zsófia, Dohi Gabriella, Kiss Eszter]
Kapcsolódó cikkek