fbpx

Nagy családdal albérlőként: Timi és Lajos története III. rész

2017. augusztus 15.

Tímea és Lajos évekig albérletről albérletre vándoroltak gyermekeikkel, majd más lehetőség hiányában családok átmeneti otthonába költöztek. Az ő otthonkeresési történetük végül jó véget ért a Habitat Második Esély programjának köszönhetően. Látogatásunkkor zsibongó gyerekek, biciklik és színes falak fogadtak minket.

Nyári hőségben érkeztünk a nagy családhoz látogatóba, a gyerekek a kis udvaron át biciklizve jönnek elénk a kapuba. A lakásba belépve tiszta, modern környezet fogad, Tímea pedig rögtön kávét főz az újonnan érkezett vendégeknek, Lajos éppen a munkahelyén van, így vele sajnos nem találkozunk.

konyha_fekvo_2.jpg

 A konyha szellős, világos, a frissen festett falakra besüt a napfény, az új függönyöket pedig szellő lobogtatja. Beszédbe elegyedünk a konyhaasztal körül, Tímea a napi feladatairól mesél nekünk és a volt átmeneti otthonuk munkatársának. A családot ugyanis a beköltözésük után egy évig a SZÉRA, Családok Átmeneti Otthona egyik munkatársa, Kata segíti a beilleszkedésben és a napi teendők intézésében.

A beszélgetés közben a család legidősebb lánya jön oda hozzánk, aki körbe is vezet minket a lakásban. A tágas nappaliban a gyerekek ruhái száradnak, a polcokon gyerekjátékok, a falakat pedig szent képek díszítik.

nappali1.jpg

A lányszoba rózsaszín, a nagylány büszkén mutatja az ajtóra és a szekrényre ragasztott családi képeket. Mivel idén kezdi az iskolát, így szobájába hamarosan íróasztal is kerül.

kepek_ajto_allo.jpg

A fiúk gyerekszobáját halványkék falakkal és a kék függönyökkel tették otthonossá, a nagy térben szerencsére kényelmesen elfér a három ágy.

fiuk_szobaja_allo.jpg

A látogatásunk a végéhez közeledik, még egy utolsó családi képre összehívjuk a gyerekeket a nagyszobába. Tornádóként robbannak be a nappaliba, de engedelmesen felülnek a kanapéra a kép kedvéért.

csalad_kanape1_1.jpg

Távonzásunkkor a nagyobbak biciklin, a legkisebb testvér pedig totyogva kísér ki minket a kapuhoz. Búcsúzás után még sokáig integetnek a kis kezek a kertkapu rácsai közül.
gyerekek_lakas_elott.jpg

A Habitat for Humanity Magyarország a XIV. kerület önkormányzatával, a Szociális Rehabilitációs Alapítvánnyal (SZÉRA), illetve a Saint-Gobain Initiatives Alapítvánnyal együttműködésben már harmadik éve segíti az albérlet piacról kiszorult családok saját lakáshoz jutását. Tavaly a szervezet Második Esély programja keretében összesen két család jutott bérleti joghoz. Számos család önhibáján kívül kerül olyan helyzetbe, hogy nem képes előteremteni a lakhatással járó költségeket. Ahhoz, hogy esélyük legyen egy élhető jövőre, megfizethető szociális bérlakásra van szükségük. Nekik is jár egy második esély.

A Habitat for Humanity Magyarország munkájáról bővebben a https://habitat.hu/ oldalon olvashatsz. 

Kapcsolódó cikkek