fbpx

Közösségi építkezésből világméretű mozgalom – A Habitat for Humanity története

A Habitat for Humanity napjainkban nemzetközileg ismert  civil szervezet, amelynek központja ma is a Georgia állambeli Americusban működik, ahol 1976-ban Millard és Linda Fuller megalapították. Az Egyesült Államokban több mint 1500 helyi szervezete működik, világszerte pedig közel 90 országban dolgozik a lakhatási szegénység megszüntetéséért. Otthonában, az államokban rengetegen támogatják a szervezetet helyi szinten: részt vesznek az építkezéseken, önkéntes munkát vállalnak a helyi ReStore-ban vagy éppen a Habitat helyi irodájában, vagy rendszeres adománnyal járulnak hozzá a szervezet munkájához.

Honnan indult a kezdeményezés?

A ma ismert Habitat for Humanity alapötlete a Georgia állambeli Americus városában egy kis farmon szökött szárba negyven évvel ezelőtt. Az alapkoncepciót, amely a közösségi építkezés köré épült Clarence Jordan, helyi termelő és bibliakutató találta ki, majd társaival, Millard és Linda Fuller-el a Habitat alapítóival indította e megvalósulás útjára. A közösségi építkezés lényege a rászoruló családok és önkéntesek együttes munkája, aminek keretében megfizethető házak épülnek a közösség erejével, profit nélkül.

Az új házak finanszírozására jött létre a “ Fund for Humanity” pénzügyi alap, ami egyben a szervezet alapkövét is jelentette. Az így elindult kezdeményezés először csak Georgia államban, majd fokozatosan egész Amerikában egyre népszerűbb lett, újabb és újabb kisközösségek vették át a modellt.

A Fuller házaspár, vagyis az alapítók 1973-ban döntöttek úgy, hogy a koncepciót egy fejlődő ország társadalmi környezetében is kipróbálják. Zaire-be, mai nevén a Kongói Demokratikus Köztársaságba költöztek, ahol három év küzdelmes munkájával sikerült lefektetniük a közösségi építkezési program alapjait.

 

1976-ban az Egyesült Államokba visszatérve a pár nagy bejelentést tett az összehívott támogatók és partnerek előtt: megalapítják a Habitat for Humanity Internationalt, a ma ismert nemzetközi civil szervezetet.

 

Az eltelt negyven év alatt a mozgalom terjedésében egyik legnagyobb szerepe Jimmy Carternek, az Egyesült Államok volt elnöke és feleségének Rosalynnak volt, akik a Habitat munkájában aktív szerepet vállaltak.

 

Napjainkban a szervezet a világ 70 országában dolgozik azért, hogy minden ember egészséges, megfizethető, méltó otthonban élhessen, 41 éves fennállása óta pedig több, mint 9.8 millió embernek van méltó otthona programjainak köszönhetően.

Kapcsolódó cikkek