fbpx

Esélyt kaptak a boldogságra

“Most érzem azt, hogy megnyugodhatunk, nem kell már aggódnunk, végre igazi család lettünk. A program nélkül esélyünk sem lett volna együtt élni.”

Bori és családja a Habitat for Humanity Második Esély programjának köszönhetően jutott még decemberben szociális bérlakáshoz. Párjával, Tamással mindketten dolgoztak, de megfizethető albérletet, ahová gyermekeikkel együtt költözhettek volna, nem találtak Budapesten. Végül a SZÉRA által fenntartott családok átmeneti otthonába tudtak együtt beköltözni, ahol pedig bekerültek a Habitat Második Esély programjába. A program otthonukat vesztett családoknak segít. A résztvevő családok használaton kívüli önkormányzati bérlakásokat újítanak fel a Habitat önkéntesei, munkatársai és támogatói segítségével. A lakásért szociális bérleti díjat fizetnek a program résztvevői, ami megfizethető lakhatási lehetőséget biztosít a rászoruló családoknak. Így válhatott valóra Boriék álma is, hogy családként együtt és valódi otthonban élhessenek.

en_057.jpg

„Sokkal kiegyensúlyozottabbak, nyugodtabbak és kipihentebbek vagyunk testileg és lelkileg is. Korábban hiába dolgoztunk, nem haladtunk, most viszont végre haladunk előre az életben.”

– mondta mosolyogva Bori, amikor meglátogattuk őket a kis panellakásban. Tamás éppen mellékállást keres: még az átmeneti szállón félretett pénzből sikerült venniük egy használt kisautót. Futárként vagy sofőrként szeretne vele plusz munkát találni.

amira_agya.jpgA Szociális Rehabilitációs Alapítvánnyal együttműködésben a Procter and Gamble támogatásával és Zugló Önkormányzatának segítségével tudta a Habitat 2015-ben  Második Esély programját megvalósítani és ezzel új életet biztosítani Tamásnak és családjának.

Bori még a beköltözés előtt elhatározta, hogy amint lehetősége lesz rá, szakmát szeretne tanulni. Bár még csak pár hónapos kislánya, de már bejelentkezett a helyi munkaügyi központba, ahol rendszeresen indulnak képzések. „Értesíteni fognak az induló tanfolyamokról. Olyan szakmát szeretnék tanulni, amivel a gyerekek mellett is tudok dolgozni. – mondta Bori, aki korábban a vendéglátásban dolgozott, heti 60 – 70 órát.

A lakásban is egyre jobban berendezkedtek, a konyhában új polcok jelentek meg és a kisfiúnak is saját ágya van már a korábbi matrac helyett. De további terveik is vannak: a beépített teraszt szeretnék leszigetelni, hogy a már iskolás fiúnak saját szobája lehessen.

Tamásék örülnek az önálló, független életnek. Mióta saját, megfizethető otthonuk van, kiszámíthatóbb az életük és tervezhetőbb a jövőjük. Ezenkívül jobban tudják tartani a kapcsolatot a barátokkal is. „A hétvégén pont szülinapot fogunk ünnepelni – újságolta Bori. Nagyon szeretünk itt élni, mindenben pozitív irányt vett az életünk, mióta beköltöztünk.”

A Habitat Második Esély programja idén is folytatódik. Kérjük, add adód 1%-át a Habitat for Humanity-nek, hogy minél több családnak biztosíthassunk méltó otthont!

Adószám: 18672772-2-42

Kapcsolódó cikkek