fbpx

Kiknek segítünk Elsőként Lakhatást! programunkkal?

A Housing First, azaz „elsőként lakhatást” típusú programok bebizonyították, hogy az utcán élő hajléktalan emberek közvetlenül, az intézményi lépcsőket kihagyva is önálló otthonhoz segíthetők.

Sok közterületen élő ember idegenkedik az intézményektől, nem fogadja el annak kötöttségeit, de jól megállja helyét, ha önálló lakhatása biztosított. Így akár a 10-15 éve tartó hajléktalan életmód is megváltoztatható, a projekt résztvevői új életet kezdhetne.

ferenc_magdolna_otthon.jpg

A programot 2013-ben indította el szervezetünk, 2014-ben Elsőként Lakhatást! programunkban 7 hajléktalan ügyfelet költöztettünk önkormányzati bérlakásba, akik az újpesti és budafoki ártérben a 2013-as árvíz során veszítették el kunyhóikat. A program keretében az érintett lakásokat felújítottuk, az ügyfeleket szociális munkával támogattuk, hogy önálló életük alapjait megteremtsék; partnerek: Twist Olivér Alapítvány, Újpest Önkormányzata, Budafok Önkormányzata. Támogató: Habitat for Humanity Deutschland, Aktion Deutschland Hilft.Az Utcáról Lakásba Egyesülettel és Kőbánya Önkormányzatával együttműködésben további két önkormányzati lakást újítottunk fel közterületen élő hajléktalan emberek számára.

A Habitat for Humanity 2015–16-os „Elsőként Lakhatást!” programjában, példaértékű vállalati, non-profit és önkormányzati összefogással, tíz hajléktalan családnak teremtenek otthont használaton kívüli bérlakások felújításával. Az első lépcsőben, 2015-ben az ingatlanokat a részt vevő önkormányzatok – Újpest és Kőbánya – biztosítja, a felújítási munkálatokat pedig – a Saint-Gobain Initiatives Foundation támogatásával és a francia Abbé Pierre Alapítvány segítségével – a Habitat for Humanity csapata végzi. 

 

dsc_2322.jpg
A leendő lakók és az önkéntesek mellett a komfortos, egészséges otthonok kialakításában ugyancsak közreműködik Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, az „Elsőként Lakhatást!” program nagykövete. 
„Mindannyian hibázhatunk életünk folyamán, de senki nem érdemel olyan büntetést, hogy utcán éljen! Számos sikeres külföldi példa mutatja, hogy megfelelő komplex támogatással, a több problémával küzdő hajléktalan emberek is képesek önállóan lakásban élni, és azt meg is tartani” – fogalmazott Berki Krisztián, aki szerint a program ugyancsak segíthet a hajléktalanokkal szembeni társadalmi előítéletek felszámolásában. 

 

Kapcsolódó cikkek