fbpx

Senki nem érdemel olyan büntetést, hogy utcán éljen!

„Kisgyermekes szülőként nagyon megérintettek a Habitat kutatási adatai. Megdöbbentő, hogy ma Magyarországon 600 000 ezer gyermek otthona penészes, mert beázik, kétszázezer gyerek otthonában pedig nincs WC, fürdőszoba.” – Berki Krisztiánnal, a Habitat for Humanity Elsőként Lakhatást! programjának nagykövetével beszélgettünk.

habitat_2015_1_mediumrectangle_300x250_v02.jpg

A Habitat for Humanity Magyaroszág azért küzd, hogy az utcán élő emberek lakásba költözzenek, szegénységben élő családok kályhát építhessenek, kijavíthassák a beázó tetőt vagy lecserélhessék a rosszul szigetelő ablakokat.

HFH: – A Habitat for Humanity azért dolgozik, hogy mindenki megfizethető, méltó otthonban élhessen. Számodra mit jelent az otthonod?

B.K.: – Már nagyon régóta együtt élünk a feleségemmel, szinte már két hét után összeköltöztünk, ezért én mindig úgy érzem, hogy a nyugalom szigetére érek, ha hazaérkezem. Most már a kislányom is nagyon nagy szerepet játszik az otthoni életemben. Mindig fontos volt, hogy bárhol legyek is a nagyvilágban, legyen egy olyan hely ahová visszatérhetek, ami csak a miénk és azokkal lehetek, akiket a legjobban szeretek. Nagyon fontos számomra, hogy otthon nem egyedül vagyok, hanem a szeretteimmel.

HFH: – Kerültél valaha olyan helyzetbe, hogy nem volt hová hazamenned?

B.K.: – Elég sokat utazom, de a szállás mindig előre le van szervezve, olyan viszont már volt, hogy egy hosszú utazás után nem vártak étellel, pedig már több tíz órája utaztunk, ezt is nehezen éltük meg. Olyan borzasztó helyzetbe soha nem kerültem, mint amiben sokan vannak, akiknek nincs fedél a fejük fölött, és szállóról szállóra kell vándorolniuk, vagy az utcán kell éjszakázniuk. Ennél elkeserítőbb nincs talán.

HFH: – Van személyes kapcsolatod olyan emberrel, aki elveszítette az otthonát?

B.K.: – Akkor szembesültem először a hajléktalansággal, amikor gyerekkoromban Zuglóban laktam. A játszótéren volt egy középkorú bácsi, akiről akkor én még nem tudtam semmit, de elég sokat láttam ott a téren, amikor a barátaimmal játszottam. Egy idő után szóba elegyedtünk és kiderült, hogy nemrég lett hajléktalan. Több nyelven beszélt, diplomás volt, de ennek ellenére kénytelen volt az utcán élni. Ez nagyon furcsa volt számomra, gyerekként nem igazán tudtam felfogni, hogy történhetett ilyen egy emberrel. Most is azt gondolom, hogy mindannyian hibázhatunk életünk folyamán, de senki nem érdemel olyan büntetést, hogy utcán éljen!

 

Kapcsolódó cikkek