fbpx

Miért jó turistaparadicsom helyett építkezésen tölteni a szünidőt?

2014. április 24.

Áprilisban egy héten keresztül kanadai fiatalok dolgoztak egy veresegyházi nagycsalád otthonának szigetelésén. Miért választja egy csapat tinédzser azt, hogy a nyaralás alatt egy idegen építkezésén dolgozzon?

veresegyhaz_neuchatel1.jpg

A Global Village a Habitat for Humanity nemzetközi önkéntesprogramja, amelynek keretében az önkéntesek hazájukon kívül építkeznek. Bárki építkezhet, aki képes megfogni egy kalapácsot vagy egy ecsetet. Az önkéntesek munkája nélkülözhetetlen az építkezések, felújítások költségeinek csökkentéséhez, adományukkal pedig az adott projekt finanszírozásához járulnak hozzá.

Kanadai önkéntesek Veresegyházon

veresegyhaz_neuchatel3.jpg

 A kanadai diákok ebben az évben a svájci Neuchatel iskolában töltik a tanévet és egy olaszországi nyaralás helyett választották a Global Village veresegyházi építkezését, vállalva az utazás, a szállás, étkezés költségeit és a napi 8 óra építőipari munkát. A bevállalós csapat úgy tűnik jól döntött, fülig érő szájjal keverték a ragasztóanyagot, fűrészelték méretre a táblákat és élvezték a magyar napsütést. Az építkezéssel együtt járó mindent beterítő por és kemény munka ellenére is remekül érezték magukat: a számukra ismeretlen kultúra megismerése mellett sokat tanultak a csapatmunkáról, önmagukról, sokat fejlődött problémamegoldó képességük és a jó ügyért végzett közös munka boldog büszkeséggel töltötte el a szigetelőket.

Nagycsaláddal adósságcsapdában

veresegyhaz_neuchatel5.jpg

A Habitat Veresegyházon egy adósságcsapdába került hat gyermekes, özvegy édesanya házát szigeteli, ami ezáltal egészségesebb és olcsóbban kifűthetővé válik. A házban az édesanya hat gyermekével, édesanyjával és ovis korú unokájával él. A nagycsalád egy 60 négyzetméteres budapesti panellakásból költözött vidékre, hogy megfizethetőbb lakhatási költségekhez és egészségesebb élettérhez jussanak, de a ház korszerűsítését nem tudták megoldani.  A szorgalmas családból az idős nagymama és az ovis korú kislány kivételével mindenki tanul vagy dolgozik, de erőfeszítéseik ellenére sem tudták saját erőből megoldani a szigetelést és csökkenteni a fűtés költségeit. Az édesanya rezsi törlesztésére személyi kölcsönt vett fel, aminek kamatai tovább terhelték az amúgy is szűkös családi kasszát. A kilátástalan pénzügyi helyzetből a Habitat for Humanity pályázata jelentette az egyetlen kiutat. Az alapítvánnyal kötött szerződés értelmében az építőanyagok árát 5 év alatt, havi pár ezer Ft-os részletekben fogják családtagok kiegyenlíteni, akik maguk is aktívan részt vettek a munkálatokban, miközben finom süteményekkel látták el az önkéntes csapatot.

A közös munka során a háziakra is átragadt az önkéntesek lelkesedése, jókedve és néhány angol kifejezéssel is gazdagabbak lettek. A kanadai diákok pedig az első nap végére megtanulták első magyar kifejezést: a köszönöm szót. Ha saját bőrén szeretné megtapasztalni a külföldi önkéntes munka nagyszerű élményét, további információért látogasson el a Global Village oldalra.

 Porpáczy Anett, Habitat for Humanity Magyarország 

Kapcsolódó cikkek