fbpx

A HabitatPont Baranyába megy

Apró zsákfaluban folytatja munkáját a HabitatPont

P1200294.jpg

A Baranyai-hegyhát dombjai között bújik meg Ág, egy kétszáz fős falu. Lakóit a térségre jellemző munkanélküliség fokozottan sújtja: legtöbbjük mélyszegénységben, romos házakban él. Otthonaikat nehezen tudják befűteni és a kevés kis meleg is elillan a lyukas tetők, a szigeteletlen falak és rossz nyílászárók résein.

Együttműködés a Köz-Tér-Háló csapatával

P1210019.jpg

Néhány éve elkötelezett civilek támogatják a helyi közösséget abban, hogy önmagukon is segítve javítsanak életkörülményeiken, hogy kitörjenek a reményvesztett hétköznapokból. A Köz-Tér-Háló csapata 2012-ben kezdte meg a beszélgetéseket és közös tervezést a családokkal, melynek során egy lakásfelújítási akciót gondoltak ki és valósítottak meg.  Azóta 5 család otthona vált lakhatóbbá, egészségesebbé, a közösség egymást segítő munkájának és helyi vállalkozók építőanyag-támogatásának köszönhetően. De nem álltak meg itt, azóta is fejlődik a közösség és a település, tanítják a helyieknek a biobrikett-készítés módját, és a közösen épített fóliasátorban már növekednek az elültetett zöldségek.

P1210071.jpg

Néhány hónapja figyelt fel a Köz-Tér-Háló csapata HabitatPont programunkra, melyben építőanyaggal, szaktudással és közösségépítéssel segítjük hozzá a mélyszegénységben élő családokat ahhoz, hogy magukat és egymást segítve javítsanak otthonaik állapotán. A Köz-Tér -Háló elkötelezett munkatársai meggyőztek bennünket arról, hogy bár a távolság miatt nagy erőforrásokat kell bevetni egy baranyai projekt elindításához, közös munkával és jó szervezéssel meg tudunk valósítani egy HabitatPont programot Ágon is.

Az első találkozástól a munka elindulásáig

Februárban jártunk ott először, elmeséltük a családoknak, hogyan működik a HabitatPont, mit szeretnénk velük együtt elérni. Jó pár család jelezte: szívesen csatlakozna, építkezne, javítaná saját és társai otthonainak állapotát. Márciusban felmértük tizennyolc lakóház állapotát, a családokkal közösen megterveztük, milyen munkálatok a legsürgősebbek, s azoknak milyen költsége, építőanyag igénye van.

P1200171.jpg

Most, hogy tartósan itt a jó idő, megkezdődhetnek a felújítások. Ehhez a HabitatPont biztosít megfizethető áron építőanyagot. Szakmai tanácsokat adunk az építkezéshez és szükség szerint szerszámokat is kölcsönzünk. A családok egymás házainak felújításában is segítenek. A kalákamunka önkéntes pontokat, a pontok további kedvezményeket hoznak a programban résztvevőknek. Így a piaci árnál jóval alacsonyabban juthatnak hozzá az építőanyagokhoz, miközben tevékenyen részt vesznek saját és szomszédaik otthonainak felújításában.

A Köz-Tér-Háló Alapítvánnyal közösen további közösségépítő és jobb lakhatást biztosító akciókat tervezünk. A nyár folyamán önkéntesek bevonásával brikettszárító épületet tervezünk felépíteni. Itt elegendő hely lesz a környezetbarát, olcsó, téli tüzelőanyag szárításához.

 P1200304.jpg

A siker fejben dől el

A program sikerének a kulcsa, az ágiak hitének megerősítésén, önmagukba és a közösség többi tagjába vetett bizalom kialakításán múlik. A helyiek buzdításában a Bagázs Egyesülettel indított, bagi HabitatPont program két résztvevője, Buksy és Tódi segített minket. A bagi romák saját telepükről meséltek, arról, hogyan váltak zsebre tett kezű, segélyre váró emberekből, egymást segítő, dolgozó közösséggé. Mindenkiben ott szunnyad az akarás magja, de ahhoz, hogy kicsírázzon és szárba szökjön, öntözni és ápolni kell. A baranyaiak ezt a támogatást kapták a bagi fiúktól, akik saját nehézségeikről és sikereikről beszélve öntöttek hitet sorstársaikba.

 

A program megvalósulását az Unicredit Foundation és a KPMG Hungária Kft. támogatja. 

Kapcsolódó cikkek