fbpx

Főteret és jobb otthonokat tervezünk Vácegresen

Említettük már? Az az álmunk, hogy minden embernek legyen megfelelő otthona. Továbbá az, hogy bizonyos külső erőforrásokat biztosítva, a belső erőforrásokat mozgósítva, a közösségek és a családok a saját kezükbe tudják venni lakhatásuk kérdését. Ezt az álmunkat igyekszünk most megvalósítani Vácegresen is.

dsc09657.jpg

Hamarosan ezen a kis településen is elindítjuk HabitatPont programunkat. Megfizethető építőanyagok biztosításával, közösségépítéssel, szaktudás átadásával, szerszámkölcsönzéssel segítjük a mélyszegénységben élő családokat abban, hogy saját maguk képesek  legyenek javítani otthonaik állapotán. A program első lépéseként a közreműködésünkkel elkezdődött egy közösségi tervezés. A település vezetői, helyi lakosok és civilek – mellettünk az Autonómia Alapítvány és a Rajk László Szakkollégium, valamint Pongor Soma építész –  a falu főterének közösségi térré való alakítását gondolják végig.

dsc09675.jpg

Januárban kezdtük a tervezést. A helyiekkel együtt arról beszélgettünk, milyen főbb szerepeket adnának a térnek, hogyan díszítenék, szépítenék. Közösen megállapítottuk, hogy a teret leginkább várakozásra, találkozásra és beszélgetésre érdemes használni, hisz más tevékenységekre  – például sportolásra – már van alkalmas terep a faluban. Megvitattuk a tér burkolásának és díszítésének lehetőségeit, a lehetséges utcabútorokat, parkosítást. Fontos kérdés volt a kőből épült támfal, amely – bár fontos funkcióval bír – a helyiek szerint kettéválasztja a települést. Így közösen arra jutottunk, hogy növényzet beültetésével igyekszünk háttérbe szorítani a kőfal határvonal jellegét.

dsc09584.jpg

Következő lépésben – a helyiek elképzelései alapján – elkészülnek a Főtér átalakításának építészeti tervei. Emellett tavasszal elkezdődhet a HabitatPont program fő tevékenysége is. Mélyszegénységben élő családoknak nyújtunk segítséget – olcsó építőanyagot, szaktudást – ahhoz, hogy saját maguk számára, de egymást is segítve  élhetőbbé és egészségesebbé tegyék otthonaikat. Ezt a gyakorlatot elsőként Bagon, a Bagázs Egyesülettel közösen próbáltuk ki szép sikerekkel. Azóta Mátraverebélyen és Vácegresen is elkezdtük a programot felépíteni, így reményeink szerint idén még több család számára teremtjük meg a jobb otthon kialakításának feltételeit.

p1200121.jpg

További információk a vácegresi közösségi tervezésről: http://milegyenafoteren.wordpress.com

További információk a HabitatPontról: www.habitatpont.hu

Kapcsolódó cikkek