fbpx

Indul a biobrikett gyártása Bagon

2013. augusztus 14.

P1170768.JPGOlcsó, környezetbarát tüzelőanyag előállításához nyújtottunk segítséget Bagon. A hátrányos helyzetű közösségben hamarosan biobrikettet gyártanak majd a helyiek. A brikett szárításához szükséges épületet a Habitat szakemberei irányításával a helyi közösség tagjai építették meg. Ennek kapcsán foglaltuk össze, miért tartjuk hasznosnak az ilyen programokat, miért jó a biobrikett és mire van szükség az előállításához.

Fenyőfa gerendákból, két nap alatt épült meg a bagiak brikettszárító épülete. A nagyjából 30 négyzetméteres fa szerkezetet még fóliával vonják be úgy, hogy ne érje az eső, de a meleg és a szél gyorsabban szárítsa majd a kötelekre felfűzött brikettet. Az építkezést a Habitat for Humanity Magyarország építésvezetője irányította,  a munkálatokban részt vettek a helyi civil szervezet, a BAGázs munkatársai és a helyi lakosok.

P1160629.JPGDe mi is az a biobrikett? Száraz biomasszából préselt tüzelőanyag, melyet beáztatott papírból és mezőgazdasági és papíripari hulladékból készítenek egy kézzel működtethető présgép segítségével. Olcsó és környezetbarát tüzelőanyag, mely segít enyhíteni a mélyszegénységben élő családok téli tüzelő problémáját.

A Habitat for Humanity Magyarország legutóbbi lakhatási jelentésében is kimutatta, hogy napjainkban a magyar lakások 70%-a energetikai szempontból elavult. A családok negyedénél nincs vezetékes gáz, így ők fával fűtenek.  Ha van rá lehetőségük. A fűtés költségei mindenhol nagy terhet jelentenek a családoknak, de ez különösen igaz a legalacsonyabb jövedelműekre. Súlyosbítja a problémát, hogy az alacsony jövedelemmel szükségképpen együtt jár a házak rossz minősége is: a hőszigetelés hiánya, a nyílászárók rossz minősége és a kémények, kályhák állapota. Mindezek miatt 2012-ben a magyar családoknak közel harmada nem tudta megfelelően kifűteni a lakását.

Az anyagi problémák oda vezetnek, hogy sokan illegálisan szerzik be a tüzelőt vagy egészségre és környezetre káros anyagokkal – ruhákkal, cipőkkel, műanyaggal, bútorokkal, autógumikkal – fűtenek. Mindez nemcsak az érintettek számára okoz problémát, hanem globális egészségügyi és környezeti hatása is van.

P1170832.JPGA komplex problémára válaszul indult el több településen, így a Pest megyei Bagon is egy biobrikett program, melyet a Habitat for Humanity Magyarország egy szárító épület megépítésével segített. A program célja minden településen az, hogy olyan módszert tanítson a mélyszegénységben élő közösség számára, mellyel önállóan, helyben található alapanyagokból olcsó és környezetbarát tüzelőanyagot állíthatnak elő.

A biobrikett gyártásához száraz mezőgazdasági és faipari hulladékokra, aprításra alkalmas eszközökre, áztató edényekre, továbbá egy kézzel működtethető présre van szükség. A felhasználható anyagok palettája nagyon széles, és minden közösség a helyben megtalálható forrásoknak megfelelően alakítja ki saját „receptjét”. Az alapanyagok lehetnek: papírhulladék,  mezőgazdasági melléktermékek (pl.: széna, szalma, kukorica csutka, kóró,növényi szárak, levelek, pelyva, ) fa-és papíripari hulladékok.

A kiszárított, finomra aprított növényi anyagokból és péppé áztatott papírból vizes masszát kell keverni, a keveréket öntőformákba tölteni és a préssel – a nedvesség eltávolításával – briketteket nyomni. A nedves brikett egy hét alatt szárad ki. Fűtési tulajdonságai a fáéhoz hasonlóak, azzal a különbséggel, hogy nedvességtartalma alacsonyabb, ezzel arányosan a fűtőértéke pedig magasabb.

P1170696.JPG

A technológiát egy amerikai szervezet, a Legacy Foundation, fejlesztette ki, és több mint 45 fejlődő ország közösségeiben segített megalapozni bevezetését. Magyarországon Feldmár Nóra ipari ökológus kezdeményezésére az Igazgyöngy Alapítvány kezdte el a programot Toldon, és igyekszik helyi közösségek és civil szervezetek segítségével egyre több településen megismertetni és elindítani a módszert.

Az eddigi mintaprojektekkel az eredeti célon – azaz a tüzelőgyártáson – túl egy másik, nagy eredményt is sikerült elérni. A brikettgyártás ugyanis a közösség építéséhez is nagyban hozzájárult. Egyre többen csatlakoztak önként a jó hangulatú csapatmunkához, mely igazi közösséggé kovácsolta a helyi lakosokat.közösségek és civil szervezetek segítségével egyre több településen megismertetni és elindítani a módszert.

A szárítót a  HabitatPont bagi programja keretében, a BAGázs Egyesület férfi mentorprogramjában résztvevő helyi brigádok tagjaival közösen építettük meg.

A HabitatPont mélyszegénységben lévő családoknak juttat el olcsó építőanyagot, biztosít szerszámokat és nyújt szaktanácsot, ezzel segíti a családok házainak saját kezű felújítását. A BAGázs tavasszal indult férfi mentorprogramjában sorstárs mentorok bevonásával, házfelújítási munkákon keresztül végez közösségfejlesztést. A BAGázs és a Habitat for Humanity Magyarország április óta dolgoznak együtt a programon.

Az Igazgyöngy Alapítvány 2013-ban elnyerte a bécsi SozialMarie fődíját a  biobrikett programmal, és az ERSTE szociális innovációs pályázatán is díjazták.

Az információkat köszönjük Feldmár Nórának, az Igazgyöngy Alapítvány programkoordinátorának, és Mester Attilának, a Közösségi Szociális Szövetkezet Zöldenergia Céhegységének vezetőjének.

További információ a biobrikett-készítésről: http://igazgyongy-alapitvany.hu/alapitvany/biobrikett-program/

A BAGázs Egyesülettől bővebben: http://www.bagazs.org/hu/

Az építkezésről készült fényképek megtekinthetők a Habitat Facebook oldalán.

Kapcsolódó cikkek