fbpx

Önkéntesség

Az önkéntesség a Habitat egyik alapértéke és munkánk felbecsülhetetlen része. A szervezet hagyományosan önkéntesek segítségével épít vagy újít fel lakásokat, és az építkezések mellett igyekszünk egyre változatosabb módokon bevonni őket. Önkénteseink munkája nélkülözhetetlen jelenlegi felújításaink során, hogy megfizethető otthonokat teremthessünk a rászoruló családok számára. Ez a tevékenység ráadásul nemcsak a Habitatnak és maguknak az önkénteseknek jelent sokat, hanem azoknak is, akik a segítséget kapják. A közös munka öröme, az önkéntesek kedvessége és segítőkészsége reményt és erőt ad nekik. A Habitat for Humanity Magyarország 1996 óta több ezer hazai és nemzetközi önkéntessel dolgozott együtt. Segítségükkel otthonokat, közösségeket és reményt építünk.

Hogyan tudsz csatlakozni?

“Azt szeretem az önkéntes munkában a legjobban, hogy én is adhatok valamit a „közösségnek”, segíthetek embereknek, láthatom a két kezem, a kezeink munkájának a gyümölcsét. Ezen felül magam is rengeteget kapok a programokban való részvételtől: megismerhetek sok érdekes és értékes embert, a kőműves munka alapjait sajátíthatom el.”

Dóri, évek óta visszajáró önkéntesünk

Egyéni önkéntesek nyílt napjainkon tudnak bekapcsolódni munkánkba, és részt venni az építkezésekben. Ezeket az önkéntesnapokat általában egy héttel korábban hirdetjük meg az önkénteslistánkra feliratkozottak számára, valamint a Habitat Önkéntesek Facebook csoportban.

Egy-egy önkéntesnapon jellemzően 10-12 embert tudunk foglalkoztatni. Az építkezési és felújítási időszak minden évben tavasztól őszig tart. Kezdetben általában bontási feladatok vannak, amit később víz- és villanyszerelési munkák, száraz belsőépítészet – például gipszkarton falak építése – követ, a befejező szakaszban pedig festési, kisebb takarítási és bútor-összeszerelési munkák várnak a jelentkezőkre. Férfiak és nők jelentkezését egyaránt várjuk, minden önkéntesnek a fizikai erőnlétének és személyes preferenciáinak legmegfelelőbb feladatot igyekszünk kiosztani.

A lelkesedésen kívül szaktudás vagy korábbi felújításban való részvétel, tapasztalat nem szükséges, hiszen a munkát építésvezető szakember felügyeli és segíti. Építkezéseinken 16 éves kortól fogadunk önkénteseket.

Egyéb önkéntes segítség

Ha szeretnél alkalmanként rendezvényeinken, fordításban, adminisztrációs vagy más feladatokban segíteni, jelentkezz e-mailben!

Iskolai Közösségi Szolgálat (IKSZ)

Szervezetünk jelenleg nem foglalkozik IKSZ-es diákok fogadásával.

Jelentkezz önkéntesnek még ma!

Önkéntes jelentkezési lap

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Nemzetközi önkéntes csapatok

A Habitat Global Village (Világfalu) nemzetközi önkéntes programjában minden évben 8-10, elsősorban amerikai csapat érkezik Magyarországra, hogy egy teljes héten át segítsenek építkezéseinken. Sokan vannak köztük, akik rendszeresen önkénteskednek az Egyesült Államok valamely helyi Habitat szervezeténél, de idővel szeretnének máshol is segítséget nyújtani; míg mások akár életükben először fognak kalapácsot a kezükben.

A program lehetőséget ad számukra, hogy részt vegyenek egy másik országban működő Habitat szervezet munkájában, betekintést nyerjenek egy másik kultúrába, és a közös munkán keresztül ismerhessék meg a helyi embereket, az érintett családokat és problémáikat. Az önkéntesek számára gyakran életre szóló élményt jelent egy ilyen út, és sokan rendszeresen utaznak különböző országokba, vagy térnek vissza egy adott országba, hogy újra és újra átélhessék a közös munka erejének és a kétkezi segítségnyújtás örömének csodáját.

További információ a Global Village programról a Habitat nemzetközi oldalán található.

A Habitat Magyarország jelenleg csak fogadószervezetként működik, tehát nem közvetít önkénteseket külföldre.